Babosék fordítottak Krejcíkováék ellen, és győzelemmel kezdték a US Opent

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.28. 22:47
null
Babos Tímea (jobbra) és Luisa Stefani győzelemmel kezdett (Fotó: Imago Images)
Babos Tímea a brazil Luisa Stefani oldalán három játszmában felülmúlta a Barbora Krejcíková, Jelena Ostapenko cseh, lett duót az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) női párosversenyének nyitó körében.

A 11. helyen kiemelt Babos Tímea, Luisa Stefani páros az első szettben 2:1-es vezetésnél brékelhetett volna, ám kihasználatlanul hagyta a két lehetőségét, majd 3:3-nál a Barbora Krejcíková (aki 12-szeres Grand Slam-győztes, egyesben kétszer, női párosban hétszer, vegyes párosban háromszor nyert), Jelena Ostapenko duó elvette ellenfele adogatását, és magabiztosan végigvitte a brékelőnyét. 4:6

A második játszmában sokáig mindkét fél bréklabda engedélyezése nélkül hozta az adogatójátékait, viszont 3:2-nél Babosék éltek az első esélyükkel, és brékelőnybe kerültek. Aztán a magyar teniszező szervagémjénél semmi 40 volt az állás, de a nehéz helyzetből sikerült visszajönni – a bréklabdáknál Stefaninak volt két jó röptéje, majd Ostapenko ütése ment hosszúra –, így a cseh, lett páros nem tudott visszabrékelni, majd a szettben maradni sem, mivel a magyar, brazil kettős újra brékelt. 6:2

A döntő felvonás remekül indult Babosék szempontjából, mivel love game-mel kezdtek, majd újfent brékeltek, ezúttal Krejcíková hosszúra ütött labdája döntötte el a gémet. Hasonló volt a folytatás is, magabiztos adogatójáték után brék, és ismét besegített az ellenfél, mert a második bréklabdánál kettős hibát ütött. Bár a következő szervagém elment, fogadóként újabb sikert aratott a magyar, brazil páros, így adogathatott a mérkőzésért. Ekkor még nem sikerült, a cseh, lett kettős brékelt, majd feljött 5:3-ra, viszont utána megvolt az esély a találkozó lezárására, és szoros gémet követően, az ötödik meccslabdával Babos és Stefani lezárta a 2 óra 5 perces összecsapást. 6:3

A magyar, brazil kettős következő ellenfelének kilétére később derül fény, a Kempen, Serif (belga, egyiptomi)–Jovic, Ngounoue (amerikaiak) párharc győztesével találkozik majd a második körben.

US OPEN, NEW YORK (40 412 800 dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 11.)–Barbora Krejcíková, Jelena Ostapenko (cseh, lett) 4:6, 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
11 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
Tegnap, 7:28

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
2025.09.08. 07:47

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36
Ezek is érdekelhetik