Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.08.20. 20:10
null
Coco Gauff közel egy év után szakított edzőjével (Fotó: Getty Images)
A női világranglistán 3. helyen álló Coco Gauffnak már nem Matt Daly az edzője – erősítette meg a szakember szerdán.

Matt Daly megerősítette Ben Rothenberg újságírónak, hogy nemrégiben különváltak az útjaik Coco Gauff-fal, erről viszont csak most beszélt, mivel hagyni akart időt a játékosnak, hogy közleményt adjon ki a témában – írja az ESPN.

„Csak jókat tudok mondani Cocóról, szerettem együtt dolgozni vele” – mondta a 46 éves teniszedző.

Daly tavaly szeptemberben lett az amerikai teniszező trénere, többek között azzal a céllal, hogy együtt javítsanak a játékos szerváján és tenyeresén. Nem maradtak el az eredmények sem, hiszen a 21 esztendős Gauff októberben győzött a pekingi 1000-es viadalon, novemberben megnyerte a WTA-világbajnokságot, idén a Roland Garrost, emellett pedig döntőt játszott a madridi és a római mestertornán is.

Az egyesben kétszeres Grand Slam-győztesnek azonban a párizsi diadal óta kevésbé ment jól a játék, a berlini 500-as versenyen, majd Wimbledonban is elveszítette az első mérkőzését, míg Montrealban a nyolcaddöntőben, Cincinnatiben pedig a legjobb nyolc között búcsúzott, így az utóbbi helyszínen nyerő Iga Swiatek meg is előzte a világranglistán.

A The Athletic szerint a teniszező továbbra is együtt dolgozik Jean-Christophe Faurellel (aki eredetileg 2019-ben kezdett foglalkozni a játékossal, majd tavaly tavasszal tért vissza mellé), s jelenleg Gavin MacMillan is segíti a munkáját, aki korábban a világelső Arina Szabalenka szervajátékát igyekezett jobbá tenni.

Coco Gauff hamarosan hazai pályán, a US Openen javíthat (amit két éve megnyert, tavaly pedig a legjobb 16-ig jutott). Az a csütörtöki sorsoláson derül ki, hogy ki ellen kezd majd.

 

Legfrissebb hírek

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
8 órája

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

A legkellemetlenebb ellenfél – a Maja Chwalinska-portré

Képes Sport
2026.06.25. 14:56

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22
Ezek is érdekelhetik