Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

R. P.R. P.
2025.08.19. 22:00
null
Piros Zsombor (Fotó: Földi Imre)
Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében, miután két szettben legyőzte a francia Arthur Bouquier-t.

 

A világranglista 156. helyén álló Piros Zsombor az első játszmában kétszer is brékelőnyben volt, ám 5:2-ről nem tudta lezárni a szettet, majd Arthur Bouquier (220.) egyenlítése után már hozta a szervagémjét, ezt követően pedig a harmadik bréklabdáját kihasználva előnybe került. A magyar teniszező a második szettet (amelyben egy brékváltás volt) rövidítésben hozta, a tie-breaket magabiztosan megnyerve a szűk másfél órán át tartó mérkőzésen.

A selejtező második fordulójában Piros ellenfele az amerikai Jack Kennedyt két játszmában legyőző argentin Thiago Agustín (117.) lesz.

A főtáblához három mérkőzést kell megnyerni.

Egyesben Bondár Anna, Fucsovics Márton és Marozsán Fábián, míg párosban Babos Tímea biztosan ott lesz a jövő hétfőn kezdődő idei negyedik, egyben utolsó Grand Slam-versenyen.

A selejtezőben Gálfi Dalma, Udvardy Panna is továbbjutott az első fordulóból.

US OPEN, NEW YORK (90 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Piros Zsombor–Arthur Bouquier (francia) 7:5, 7:6 (7–2)

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
22 órája

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
Tegnap, 16:49

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
Tegnap, 15:22

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2026.05.19. 18:20

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42
Ezek is érdekelhetik