US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.18. 18:33
null
Gálfi Dalma (Fotó: Getty Images)
Kettős magyar sikerrel indult az amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open női egyes versenyének selejtezője, amelyben Gálfi Dalma 6:2, 6:4-re verte meg az amerikai Akasha Urhobót, Udvardy Panna pedig az egykori top 100-as argentin Paula Ormaecheát múlta felül 6:4, 6:1-re.

Harmincöt perc kellett ahhoz Gálfi Dalmának, hogy megnyerje első játszmáját a US Open selejtezőjének első fordulójában. A kvalifikációban 4. helyen kiemelt magyar hölgy rögtön az első fogadójátékában brékelte a szabadkártyás Akasha Urhobót, majd 5:2-nél ismét elvette az amerikai adogatását, s behúzta a szettet. A második játszma valamivel problémásabb volt, a hazaiak versenyzője ugyanis Gálfi 5:3-as vezetésénél eltüntette a magyar teniszezőnő brékelőnyét, de egyből el is veszítette a saját szervagémjét, így játékosunk 1 óra 12 perc alatt 6:2, 6:4-re megnyerte a mérkőzést. Gálfi a második körben egy másik amerikaival, a WTA-listán 302. pozíciót elfoglaló Fiona Crawley-val játszik.

Elvileg nem jelenthetett különösebb nehézséget Udvardy Pannának sem az argentin Paula Ormaechea legyőzése, tekintve, hogy a kvalifikáció 29. kiemeltjeként induló magyar hölgyet több mint 1000 hellyel előrébb jegyezték ellenfelénél a világranglistán, igaz, a dél-amerikai teniszező tizenkét évvel ezelőtt az 59. volt a WTA rangsorában. Az első szettben Udvardy kettős brékelőnnyel már 5:1-re is vezetett, ám épp akkor bukta el a szerváját, amikor a játszmáért adogatott. Ez annyira megzavarta, hogy elvesztette a következő adogatójátékát is, ám azonnal össze is kapta magát, Ormaechea szervájánál első brék-, illetve szettlabdáját értékesítve megnyerte az első etapot. A lendület aztán a második felvonásban is kitartott, olyannyira, hogy Udvardy itt már mindössze egy fogadójátékot veszített, és a papírformát fényesen igazolva 6:4, 6:1-gyel lépett a következő fordulóba, ahol ellenfele a világranglistán 210. francia Manon Leonard lesz.

US OPEN, NEW YORK (90 millió dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Gálfi Dalma (4.)–Akasha Urhobo (amerikai) 6:2, 6:4
Udvardy Panna (29.)–Paula Ormaechea (argentin) 6:4, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 23:07

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
2025.09.08. 07:47

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02
Ezek is érdekelhetik