Babos Tímea: A sírból hoztam vissza saját magam...

Vágólapra másolva!
2025.09.02. 10:32
Babos Tímeáék már a nyolc között (Fotó: AFP)
Hullámvölgyekről és vitatott helyzetekről is beszélt Babos Tímea, miután a brazil Luisa Stefanival az oldalán bejutott a negyeddöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyében.

A párosoknál négyszeres GS-tornagyőztes magyar játékos és brazil partnere – akiket a 11. helyen emeltek ki a szervezők – a hétfői nyolcaddöntőben 6:2, 4:6, 6:4-re verte a kínai Hszü Ji-fan, Jang Csao-hszün kettőst 2 óra 26 perc alatt.

„Nem volt egyszerű meccs, többnyire én vagyok a vezéregyéniség a párosunkban, de Luisa ma nagyon kiegyensúlyozottan játszott” – nyilatkozta a párosban 17. Grand Slam-negyeddöntőjére készülő Babos Tímea a szövetség közösségi oldalán. „A sírból hoztam vissza saját magam, mert volt pár gém, amikor borzasztóan játszottam, de aztán elővettem a saját énemet, és a végén már szinte hibátlanul ütöttem. Nagy taktikai játszma volt az ellenfél részéről egy nem túl korrekt ápolási szünettel, emellett az egyik kínai a vécészünetben több mint öt percig nem jött vissza a pályától két méterre lévő mellékhelyiségből, szóval mindent bevetettek.”

A 32 éves teniszező kifejtette, egyre jobban ismerik egymást dél-amerikai partnerével, és hatékonyabban tudnak segíteni egymásnak.

„Nagy dolog ez a 17 Grand Slam-negyeddöntőm, más kérdés, hogy Novak Djokovics már 64-nél tart” – mondta nevetve. – „Mivel a női páros döntőjét előrehozták péntekre, innentől csütörtök kivételével remélhetőleg mindennap lesz meccs” – tette hozzá a soproni sportoló.

Az idén Wimbledonban is negyeddöntős Babos a US Openen legutóbb 2019-ben jutott nyolc közé, párosukra a következő körben a kanadai Gabriela Dabrowski és új-zélandi Erin Routliffe harmadik helyen rangsorolt kettőse vár magyar idő szerint 21 óra körül.

US OPEN
NŐI PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 11.)–Hszü Ji-fan, Jang Csao-hszüan (kínai) 6:2, 4:6, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
2 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
14 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36
Ezek is érdekelhetik