Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Vágólapra másolva!
2025.09.30. 13:27
Carlos Alcaraz nyerte a tokiói tornát (Fotó: Getty Images)
A világelső Carlos Alcaraz nyerte meg a 2,23 millió dollár (740 millió forint) összdíjazású tokiói keménypályás tenisztornát.

A spanyol világelső a fináléban a második helyen kiemelt amerikai Taylor Fritzcel csapott össze és két játszmában, 1 óra 32 perc alatt győzött.

A 22 éves Alcaraznak ez volt az idei nyolcadik, pályafutása 24. tornagyőzelme, 2025-ben tizedszer jutott fináléba, a legutóbbi kilenc tornáján ráadásul egyaránt döntőt vívott: ezekből Wimbledonban az akkor világelső olasz Jannik Sinnertől, Barcelonában a dán Holger Runétől kapott ki.

A hatszoros Grand Slam-tornagyőztes spanyol világsztárnak ez volt az idei 67. győzelme, amivel toronymagasan vezeti a vonatkozó rangsort a második Fritz (49) előtt.

Alcaraz kihagyja a sanghaji mestertornát

A spanyol világelső fizikális problémákra hivatkozva hozta meg döntését.

„Fizikális problémákkal küzdök, és miután megbeszéltük ezeket a csapatommal, úgy gondoljuk, hogy a gyógyulás érdekében a legjobb döntés a pihenés” – magyarázta közösségi oldalán a hatszoros Grand Slam-győztes játékos, akinek Japánban az első fordulóban megsérült a bal bokája.

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton viszont pályára lép Sanghajban, előbbi a háromszoros GS-bajnok svájci Stan Wawrinka, utóbbi pedig a spanyol Jaume Munar ellen lép pályára a 9.1 millió dollár (körülbelül 3.05 milliárd forint) összdíjazású keménypályás torna első fordulójában.

TENISZ, ATP-TORNA, TOKIÓ
Egyes, döntő 
Alcaraz (spanyol, 1.)–Fritz (amerikai, 2.) 6:4, 6:4

 

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik