Gálfi Dalma főtáblás a pekingi tenisztornán

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.09.23. 08:12
Gálfi Dalma főtáblás (Fotó: Getty Images)
Gálfi Dalma két szettben győzte le Katarzyna Kawát a pekingi WTA-tenisztorna selejtezőjének második fordulójában, így feljutott a főtáblára.

Gálfi Dalma a selejtező 1. fordulójában a cseh Linda Fruhvirtovát győzte le, Katarzyna Kawa pedig az ausztrál Storm Hunter ellen nyert két játszmában.

A két teniszező idén már kétszer is összecsapott egymással, Berlinben Kawa két szettben nyert, míg Bastadban Gálfi az első játszmában 1:4-nél feladta a mérkőzést.

Pekingben a magyar teniszező jól kezdett, a nyitó játszmában kettős brékelőnyben volt, ám 5:1-nél egymás után négy játékot veszített. Ezután magára talált, és előbb elvette Kawa adogatását, majd semmire szerválta ki a szettet.

Gálfi a második felvonást is brékkel nyitotta, igaz, utána rögtön ő is elbukta a saját adogatását. A magyar teniszező azonban még kétszer nyert fogadóként játékot, és két szettben jutott tovább. Gálfi tavaly is főtáblás volt Pekingben, akkor az 1. forduló jelentette számára a végállomást, az amerikai Katie Volynetstől kapott ki két játszmában.

Gálfi az idei Roland Garroson elődöntőig jutó Lois Boisson ellen kezd a főtáblán, továbbjutás esetén a 19. helyen kiemelt Ljudmila Szamszonova lesz az ellenfele.

TENISZ, WTA-TORNA, PEKING
Selejtező, 2. forduló
Gálfi (magyar, 11.)–Kawa (lengyel, 21.) 7:5, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
8 órája

WTA-vb: Charlotte lesz az új helyszín

Tenisz
2026.09.16. 18:38

Tenisz: Gálfi a nyolcaddöntőben búcsúzott Ljubljanában

Tenisz
2026.09.16. 16:58

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

Udvardy Panna győzelemmel kezdett a guadalajarai WTA-tornán

Tenisz
2026.09.14. 10:20

Bondár Anna sorozatban harmadszor lesz ott a US Open második fordulójában

Tenisz
2026.09.01. 22:36

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08

Gálfi Dalma a selejtező első fordulójában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.26. 07:00