Pegula és Alcaraz is könnyedén jutott elődöntőbe, Babosék búcsúztak a US Openen

Vágólapra másolva!
2025.09.02. 22:33
null
Carlos Alcaraz esélyt sem adott ellenfelének (Fotó: Getty Images)
A világranglistán második helyen álló Carlos Alcaraz bejutott a legjobb négy közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen, míg a nőknél a hazai közönség előtt versenyző Jessica Pegula is továbbjutott. Babos Tímeáék párosban viszont a negyeddöntőben elbúcsúztak a New York-i tornától, annak ellenére, hogy az első játszmát 6:0-ra megnyerték.

A férfiak versenyében a második helyen kiemelt Carlos Alcaraz a keddi negyeddöntőben rendkívül simán, három játszmában nyert a 20. helyen rangsorolt cseh Jirí Lehecka ellen.

A 22 éves spanyol szupersztár 1978 óta a legfiatalabb játékos, aki több évben is mindhárom borításon eljutott az elődöntőig a Grand Slam-tornákon.

A US Open 2022-es bajnoka szettveszteség nélkül készülhet az elődöntőre, ahol a 24-szeres Grand Slam-győztes szerb Novak Djokovics, vagy a hazai közönség előtt szereplő Taylor Fritz lesz az ellenfele.

A nőknél Jessica Pegula jutott elsőként az elődöntőbe Flushing Meadowsban. A női verseny negyedik kiemeltje a keddi negyeddöntőben a korábbi Roland Garros- és wimbledoni bajnok cseh Barbora Krejcíkovát búcsúztatta két játszmában.

A hazai kedvenc Pegula – aki tavaly döntőt játszott a US Openen – az elődöntőben a címvédő és világelső fehérorosz Arina Szabalenkával, vagy egy másik cseh játékossal, a szintén korábbi wimbledoni győztes Markéta Vondrousovával találkozik majd.

Női párosban a 11. helyen kiemelt Babos Tímea és Luisa Stefani a harmadik helyen rangsorolt Gabriela Dabrowski, Erin Routliffe kettőssel találkozott, és bár az első játszmát nagyon magabiztos tenisszel, 6:0-re megnyerték, a folytatásban hirtelen hatalmasat fordult a kocka.

A második játszmára ugyanis összeszedte magát a rivális, amely előbb 2:3-nál két bréklabdát hárított, majd 4:4-nél elvette Babosék adogatását, s pillanatok múlva egyenlített a szetteket tekintve.

A döntő felvonás elején benne maradt az előző elvesztése a magyar, brazil kettősben, amely rögtön újra elbukta a szervajátékát. A rivális – a rövid esőszünet ellenére is – adogatóként az utolsó játékig magabiztos volt, abban pedig hiába volt Baboséknak két bréklabdájuk, 2 óra 10 perc után gratulálniuk kellett Dabrowskiéknak.

Babosnak így Wimbledon után New Yorkban is a negyeddöntő jelentette a végállomást.

US OPEN, NEW YORK (40 412 800 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
Negyeddöntő
Alcaraz (spanyol, 2.)–Lehecka (cseh, 20.) 6:4, 6:2, 6:4
NŐI EGYES
Negyeddöntő
Pegula (amerikai, 4.)–Krejcíková (cseh) 6:3, 6:3
NŐI PÁROS
Negyeddöntő
Dabrowski, Routliffe (kanadai, új zélandi, 3.)–Babos, Stefani (magyar, brazil, 11.) 0:6, 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
6 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
20 órája

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11

Swiatek: Állatok vagyunk az állatkertben, akiket még a wc-n is megfigyelnek?

Tenisz
2026.01.28. 12:11

Alcaraz csatlakozott Zverevhez az elődöntősök között az Australian Openen

Tenisz
2026.01.27. 12:55

Australian Open: kiesett a női címvédő

Tenisz
2026.01.26. 09:13
Ezek is érdekelhetik