Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.09.29. 09:49
Stollár Fanny párosban negyeddöntőben (Fotó: Getty Images)
Stollár Fanny és a japán Kato Miju a pekingi WTA-tenisztorna páros küzdelmeinek negyeddöntőjébe, miután nagy csatában legyőzte Veronyika Kugyermetovát és Elise Mertenst.

Stollár és Kato az első fordulóban a Hunter, Krawczyk duót győzte le nagy csatában, a másodikban pedig a harmadik helyen kiemelt Kugyermetova, Mertens páros várt a japán és a magyar teniszezőre.

Stollárék az első játszmában elbukták az első három adogatásukat, és miután ők csak egyet nyertek fogadóként, az orosz és a belga teniszező szettelőnybe került. A másodikban Mertensék 2:2 után brékelőnybe kerültek, de a magyar, japán duó azonnal visszabrékelt. A tie-breakben Stollárék négy pontot is megnyertek fogadóként, így egyenlítettek.

A szuper tie-breakben úgy tűnt, Kugyermetováék a maguk javára fordítják a mérkőzést, de két meccslabdát is elrontottak, Stollárék pedig ezután három pontot megnyerve lezárták a mérkőzést. A negyeddöntőben akár Babos Tímea és Luisa Stefani is az ellenfelüket lehet, a magyar, brazil páros ugyanis kedden egy kínai duóval csap össze.

TENISZ, WTA-TORNA, PEKING
Páros, 2. forduló
Stollár, Kato (magyar, japán)–Kugyermetova, Mertens (orosz, belga, 3.) 2:6, 7:6 (7–4), 12–10

 

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
12 órája

Eastbourne-i tenisztorna: Stollárék kikaptak az elődöntőben

Tenisz
2026.06.26. 15:20

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Eastbourne-i tenisztorna: Stollárék bejutottak az elődöntőbe

Tenisz
2026.06.24. 18:22

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Stollárék döntő rövidítés után jutottak elődöntőbe Berlinben

Tenisz
2026.06.18. 17:24

Stollárék párosa meccslabdákról fordítva verte meg az első kiemeltet Berlinben

Tenisz
2026.06.16. 13:21
Ezek is érdekelhetik