Szabalenka és Anisimova játssza a női döntőt a US Openen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.05. 08:13
null
Szabalenka döntőt játszhat a US Openen (Fotó: Getty Images)
Az első helyen kiemelt Arina Szabalenka és a nyolcadik helyen rangsorolt Amanda Anisimova jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) döntőjébe.

Amanda Anisimova a 23. helyen kiemelt, korábbi világelső Naomi Oszakával találkozott Flushing Meadowsban, és bár az első játszmát rövidítésben elvesztette, a folytatásban fordítani tudott, és három játszmában kiharcolta a továbbjutást.

Az első helyen kiemelt Arina Szabalenka a hazai közönség előtt versenyző Jessica Pegulával csapott össze, és ugyancsak három játszmában jutott tovább – azt követően, hogy az első szettet elbukta.

A két játékos eddig kilencszer találkozott egymással, Anisimova hatszor győzött, Szabalenka pedig csak háromszor. Grand Slam-tornán ez lesz az első döntőjük egymás ellen. 

US OPEN, NEW YORK (90 000 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
Elődöntő
Anisimova (amerikai, 8.)–Oszaka (japán, 23.) 6:7 (4–7), 7:6 (7–3), 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Pegula (amerikai, 4.) 4:6, 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
11 órája

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Arina Szabalenka sorozatban negyedszer döntős az Australian Openen

Tenisz
2026.01.29. 11:57

Szabalenka, Szvitolina és Zverev is bejutott az elődöntőbe az Australian Openen

Tenisz
2026.01.27. 10:02

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Aus. Open: Szabalenkának nehéz meccse volt, de sem ő, sem Alcaraz nem vesztett még szettet

Tenisz
2026.01.23. 09:35

Australian Open: Swiatek, Anisimova és a címvédő is hozta a kötelezőt, Badosa kiesett

Tenisz
2026.01.22. 09:09

Australian Open: Szabalenka és Gauff is magabiztos győzelemmel jutott be a harmadik fordulóba

Tenisz
2026.01.21. 08:42
Ezek is érdekelhetik