Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Vágólapra másolva!
2025.10.18. 15:24
null
Fotó: Getty Images
Babos Tímea, Luisa Stefanival az oldalán döntőbe jutott a ningpói tenisztornán. A magyar és a brazil páros két szettben búcsúztatta a norvég Ulrikke Eikeri és a kínai Tang Csien-huj alkotta kettőst. Babosék ezzel kvalifikálták magukat a világbajnokságra!

Babosék a magyar idő szerint vasárnap reggeli döntőben a Ljudmila Szamszonova (orosz), Nicole Melichar-Martinez (amerikai) kettőssel csatáznak.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az idén már három trófeával büszkélkedő Babos, Stefani kettős szombati sikerével kiharcolta a részvételi jogot a szezonzáró rijádi WTA-világbajnokságon, amely november 1. és 8. között lesz. A négyszeres Grand Slam-győztes Babos párosban háromszoros világbajnoknak mondhatja magát, mivel 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is diadalmaskodott – kétszer Szingapúrban, illetve harmadszor Sencsenben. Az első siker alkalmával a cseh Andrea Hlavácková, a másik kettőnél pedig a francia Kristina Mladenovic volt a partnere.

Babos harmadik tornagyőzelme, a 2019-es siker óta nem szerepelt a világbajnokságon, így hat esztendő kihagyás után térhet vissza az adott év legjobbjainak tornájára, s pályafutása során hatodik alkalommal léphet pályára a vb-n.

TENISZ
WTA-TORNA, NINGPO
Páros, elődöntő
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 4.)–Ulrikke Eikeri, Tang Csien-huj (norvég, kínai) 7:5, 6:4

A WTA-VB PÁROS VERSENYÉNEK MEZŐNYE
1. Sara Errani, Jasmine Paolini (olaszok) 7115 pont
2. Katerina Siniaková (cseh), Taylor Townsend (amerikai) 6290
3. Gabriela Dabrowski (kanadai), Erin Routliffe (ausztrál) 5378
4. Veronyika Kugyermetova (orosz), Elise Mertens (belga) 4968
5. Mirra Andrejeva, Diana Snajder (oroszok) 4660
6. Hsieh Su-wei (tajvani), Jelena Ostapenko (lett) 4291
7. Babos Tímea, Luisa Stefani (brazil) 3520
8. Asia Muhammad (amerikai), Demi Schuurs (holland) 3430
A rangsor alapja az idén szerzett világranglistapontok száma.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
8 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
22 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik