Marozsán tudja, miben kell fejlődnie a jövőben

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.10.28. 16:25
null
Marozsán Fábián Párizsban (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, hétfőn Marozsán Fábián két, egyaránt rövidítésben eldőlő játszmában kikapott az első számú francia teniszező, Arthur Rinderknechtől a párizsi mesterverseny első fordulójában. A mérkőzés meccsnapján a magyar éljátékos értékelte a találkozót.

Kettejük második párharca után – az elsőt még Marozsán nyerte két éve Sanghajban – a magyar teniszező menedzsmentjén keresztül osztotta meg gondolatait a hétfői mérkőzésről.

„Őszintén szólva ez a vereség eléggé fájó pillanat volt, talán még az Andrej Rubljov és Taylor Fritz elleni vereségeket tudnám ebbe a kategóriába sorolni az idei szezonból. Jó formában érkeztem Párizsba, eredményesen teniszeztem az elmúlt hetekben, viszont tudtam, hogy Rinderknech is felívelő periódusban van: döntőzött a sanghaji mestertornán, és hazai pályán játszik. Ennek ellenére hamar összejött a brék, elhúztam 3:0-ra, majd 5:2-re is, szerválhattam a szettért, de ott sajnos jött egy-két könnyű hiba váratlanul, amivel erőt adtam a francia riválisomnak, és visszahoztam őt a meccsbe” – emlékezett vissza Marozsán Fábián a hétfői mérkőzés első szettjére.

Hozzátette: ahogy elveszítette adogatását, és nem tudta kiszerválni a szettet, Rinderknech elkezdett sokkal jobban szerválni, így nem volt esélye fogadóként érvényesülni. Ez a néhány pillanat végül meghatározó hatással volt a végeredményre.

„Visszahoztam őt a meccsbe, önbizalmat adtam neki, ugyanakkor én is végig hittem a győzelemben, és küzdöttem. Az első és a második szett rövidítésében is nálam volt a minibrék-előny, de mindkétszer a hálónál röptét hibáztam. Viszont nem mondom, hogy utólag máshogy játszottam volna azokat a pontokat. Az elmúlt hetekben sokkal többször, bátrabban jöttem a hálóhoz, hatékonyabb is voltam, ami pozitívum, de most hibáztam. Ebben fejlődnöm kell még mindenképpen” – folytatta értékelését Marozsán, aki csapatával már hétfő késő este haza utazott Budapestre.

A következő napok programja kapcsán első számú teniszezőnk hozzátette: itthon folytatja a felkészülést és az edzéseket, mivel számára még nem ért véget a szezon. Az előzetes nevezés alapján jövő héten az idén Belgrádból Athénba költöztetett, 250-es kategóriájú tornán tervezi a versenyzést és ezzel a szezon lezárását.

Tenisz
2025.10.27. 15:57

Marozsán Fábiánnak nem tartott sokáig a párizsi torna

A magyar éljátékos mindkét játszmát rövidítésben bukta el a franciák legelőkelőbben rangosolt játékosa ellen.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
18 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik