Vuhani tenisztorna: Stollárék kétjátszmás győzelemmel a negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2025.10.09. 15:47
null
Stollár Fanny (Fotó: Getty Images)
A Stollár Fanny, Laura Siegemund kettős a Mirra Andrejeva, Gyiana Snajgyer duó felett aratott kétjátszmás sikerrel bejutott a legjobb nyolc közé a 3.65 millió dollár (1.1 milliárd forint) összdíjazású vuhani keménypályás női tenisztorna párosversenyében.

A magyar, német duó szerdán, az első fordulóban a Nicole Melichar-Martinez, Ljudmila Szamszonova amerikai, orosz párost győzte le három szettben, s csütörtökön a 4. kiemelt Mirra Andrejeva, Gyiana Snajgyer tandem ellen lépett pályára. Az első szettben rendkívül koncentráltan teniszeztek Stollárék, és egyetlen brék elegendő volt számukra a játszma megnyeréséhez, majd a folytatásban 5:2-ig is tökéletesen alakult a mérkőzés. Ekkor egy kisebb megingást követően az ellenfél felzárkózott, de a harmadik mérkőzéslabdával Stollárék 1 óra 14 perc alatt lezárták a kétjátszmás összecsapást.

A magyar, német páros a negyeddöntőben az Iva Jovic, Giuliana Olmos kettőssel játszik. Az amerikai, mexikói kettős szerdán a nyolcaddöntőben búcsúztatta a Babos Tímeát és brazil társát, Luisa Stefanit.

WTA 1000-es TORNA, VUHAN ( 3.65 millió dollár, kemény borítás)
PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Stollár Fanny, Laura Siegemund (magyar, német)–Mirra Andrejeva, Gyiana Snajgyer (orosz, 4.) 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

„Én kiálltam volna” – Stollár Fannyék visszaléptek az Australian Opentől

Tenisz
2026.01.25. 09:09

Stollár vegyes párosban kiesett az Australian Openen

Tenisz
2026.01.23. 09:26

Stollár Fannyék bejutottak a páros második fordulójába az Australian Openen

Tenisz
2026.01.22. 07:51

Stollár Fanny: Nagyon nehéz volt elveszíteni ezt a meccset

Tenisz
2026.01.06. 09:17

Udvardy Pannáék Aucklandben, Stollár Fannyék Brisbane-ben búcsúztak

Tenisz
2026.01.06. 08:38

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
2025.11.10. 17:23

Oszakai tenisztorna: Stollárék kikaptak a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.10.15. 06:55

„Sokat dolgozunk, hogy igazi csapat legyünk” – Stollár Fanny a kínai sikerekről

Tenisz
2025.10.12. 16:57
Ezek is érdekelhetik