Davis-kupa: Spanyolország–Németország elődöntőt rendeznek majd

2025.11.20. 23:05
null
Fotó: Imago Images
A spanyol válogatott jutott be harmadikként a legjobb négy közé a tenisz Davis-kupa bolognai nyolcas döntőjében, mivel a csütörtöki első negyeddöntőben 2:1-re legyőzte Csehországot. Ezt követően Németország szintén 2:1-re nyert, így Argentínát felülmúlva bejutott az elődöntőbe.

A párharc nyitányán a 20 esztendős és a világranglistán 19. Jakub Mensík hozta a papírformát a 14 évvel idősebb Pablo Carreno (89.) ellen, majd Jaume Munar (36.) némi meglepetésre könnyedén verte meg Jirí Leheckát (17.), ezzel a spanyolok kiegyenlítettek. A döntés így a páros meccsre maradt, melyben a Marcel Granollers, Pedro Martínez kettős két játszmában, két óra öt percnyi játék után legyőzte Mensík és Tomás Machác párosát.

A spanyol csapatra a szombati elődöntőben Németország vár majd, amely bár az első meccs után hátrányba került Argentínával szemben – Tomás Martín Etcheverry két tie-breakes szettben verte meg Jan-Lennard Struffot –, utána fordított Alexander Zverevnek és a Kevin Krawietz, Tim Pütz párosnak köszönhetően.

Korábban a franciákat búcsúztató belgák, valamint a házigazda és címvédő olaszok biztosították helyüket a legjobb négy között.

TENISZ DAVIS-KUPA, SZUPERDÖNTŐ, BOLOGNA
NEGYEDDÖNTŐ
Spanyolország–Csehország 2:1
Pablo Carreno–Jakub Mensík 5:7, 4:6
Jaume Munar–Jirí Lehecka 6:3, 6:4
Marcel Granollers, Pedro Martínez–Tomás Machác, Jakub Mensík 7:6 (10–8), 7:6 (10–8)
Németország–Argentína 2:1
Jan-Lennard Struff–Tomás Martín Etcheverry 6:7 (3–7), 6:7 (7–9)
Alexander Zverev–Francisco Cerúndolo 6:4, 7:6 (7–3)
Kevin Krawietz, Tim Pütz–Andrés Molteni, Horacio Zeballos 4:6, 6:4, 7:6 (12–10)

A TOVÁBBI PROGRAM
Péntek, elődöntő
16.00: Belgium–Olaszország
Szombat, elődöntő
12.00: Spanyolország–Németország
Vasárnap, döntő
15.00: az elődöntő győztesei

 

Legfrissebb hírek

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
2026.08.11. 09:27

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

Marozsán magabiztos győzelemmel jutott tovább Montrealban

Tenisz
2026.08.05. 00:22

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Marc Cucurella megszabadult híres hajkoronájától – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.30. 09:54

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45