Marozsán sérülés miatt visszalépett az athéni tornától

2025.11.02. 13:58
null
Vádlisérülés miatt visszalépett Marozsán Fábián (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián vádlisérülés miatt visszalépett a vasárnap délután kezdődő athéni, kemény pályás tenisztornától.

A 26 éves játékos menedzsmentjének vasárnapi tájékoztatása szerint Marozsán „ugyan kiutazott a görög fővárosba, de csapatával arra a döntésre jutott, hogy nem vállalja a játékot”, így számára véget ért a 2025-ös versenyszezon.

„Hétfőn Párizsban az Arthur Rinderknech elleni mérkőzés második szettjében kezdtem fájdalmat érezni a vádlimban. A hét további részében már itthon, Budapesten jártam masszőrhöz és folytattam az edzéseket, de nem jött olyan állapotba a sérülésem, hogy készen álljak a versenyzésre. Az volt a legészszerűbb döntés, hogy nem indulok Athénban” – fogalmazott a világranglistán 49. helyen álló teniszező, aki a főtábla sorsolása alapján az amerikai Reilly Opelka ellen játszott volna az első körben.

A közlemény szerint a Vasas SC sportolója idén 52 egyéni mérkőzést játszott az ATP-tornákon, ebből 26-ot megnyert és 26-ot elvesztett. Ezzel Taróczy Balázs és Fucsovics Márton után harmadik magyar férfi játékosként az open érában legalább 25 mérkőzést nyert egy szezonban. Legjobb eredménye Grand Slamen a 3. forduló volt az Australian Openen, de elérte a szezon előtt megfogalmazott egyik célját azzal, hogy elődöntőt vívott a müncheni tornán.

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
15 órája

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
17 órája

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
18 órája

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2026.05.19. 18:20

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
2026.05.19. 17:31

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42
Ezek is érdekelhetik