Olaszország sorozatban harmadszor győzött a Davis-kupában

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.11.23. 20:40
null
Így ünnepelték a második egyesmérkőzést megnyerő Flavio Cobollit (kékben) a társak és a stábtagok (Fotó: AFP)
A címvédő és házigazda olaszok sorozatban harmadszor győztek a tenisz Davis-kupában, miután a vasárnapi döntőben 2:0-ra nyertek a spanyol válogatott ellen.

Amit megkövetelt a haza, megcselekedték az olaszok. Sorozatban harmadik alkalommal nyerték meg a Davis-kupát, két málagai siker után ezúttal otthon tartották a trófeát a Bolognában rendezett fináléban. Úgy, hogy két top 10-es játékosuk, Jannik Sinner (ATP-2.) és Lorenzo Musetti (8.) hiányzott, másrészt mindhárom párharcukat 2:0-ra nyerték meg a világdöntőben, így a párosmeccsekre jelölt Simone Bolelli, Andrea Vavassori kettős gyakorlatilag nézőként, pihenni tért haza, egyszer sem kellett kiállniuk – Matteo Berrettini és Flavio Cobolli elintézte, aki az útjába került.

Legutóbb 55 évvel ezelőtt fordult elő a Davis-kupa történetében, hogy egy válogatott egymás után harmadszor diadalmaskodjon – az örökranglistán 32 bajnoki címmel első Egyesült Államok 1970-ben sorozatban harmadszor nyert, majd 1972-ig hozzátett még kettőt, ötre növelve akkori sikersorozatát. Érdekesség, hogy 1971-ig egy úgynevezett „challenge round” formátumot alkalmaztak a tornán – a különböző zónák legjobbjai bejutottak a zónaközi döntőbe, és ennek a nyertese kihívta az előző idény Dk-győztesét. Amely válogatott megnyerte a „challenge round”-ot, az lett az új bajnok. 1972-től elvetették ezt a rendszert, innentől a címvédőnek is meg kellett küzdenie a többiekkel, azóta tehát először fordul elő, hogy valamely csapat hármas sorozatot épített ki. És minden esély megvan rá, hogy a jövőben ez folytatódjon.

Az elsőként kiemelt Olaszország ellenfele Spanyolország volt a vasárnapi döntőben. A spanyolok 2019 után először jutottak be fináléba, akkor meg is nyerték, megszerezve hatodik serlegüket. A két ország válogatottja már 14. alkalommal találkozott a Dk-ban (7–6-ra az olaszok vezettek), bár a legutóbbi összecsapásukhoz 2006-ig kell visszamenni az időben: egy szeptemberi világcsoport-osztályozón 4:1-re a spanyolok nyertek. Akkor még a jelenlegi kapitányok a pályán segítették csapatukat, bár a spanyol David Ferrer és az olasz Filippo Volandri egymással nem került szembe.

Volandri a „győztes csapaton ne változtass” elv alapján ezúttal is Matteo Berrettinit (56.) küldte először pályára, benne pedig lehet bízni, ha válogatott mérkőzésről van szó: ahhoz képest, hogy nem volt kiemelkedő idénye az ATP Touron – egy tornán sem jutott be a négy közé –, a Davis-kupában már második éve veretlen. Tavaly öt egyesmeccse mellett egyetlen párosmérkőzését is megnyerte, ezúttal pedig mindhárom találkozóján két szettben győzött a világdöntőben.

Berrettini egyesben legutóbb 2019 novemberében, a világdöntő csoportkörében bukott el mérkőzést az amerikai Taylor Fritz ellen – 2022-től 11. meccsét játszotta le egyesben olasz színekben, és nem talált legyőzőre. A szenvedő fél ezúttal Pablo Carreno Busta (89.) volt: a spanyol 3:4-nél három ki nem kényszerített hibával három breaklabdához juttatta Berrettinit, aki a harmadikat ki is használta. A második játszmában már az első gémben újból elvehette volna spanyol riválisa adogatását, Carreno Busta ekkor még megmenekült, 4:4-nél azonban megint semmi negyven volt a fogadó Berrettininek. Carreno Busta ütött egy ászt, a következőnél viszont hosszan tette vissza az olasz ritörnjét – 1 óra 19 perc után a hazaiak vezettek.

Az addig hangosan örvendező nézőket Jaume Munar (36.) a Flavio Cobolli (22.) ellen 6:1-re megnyert első szettel halkította el, de Cobolli nem tört meg, csakúgy, mint az elődöntőben, amikor a belga Zizou Bergs (43.) ellen hét meccslabdát hárított, és rövidítéses döntő szettben nyert. A második játszmában – amelynek elején technikai gondok miatt több mint tíz percre megszakadt a játék – Cobolli tie-breakben egyenlített, de sokáig úgy tűnt, a döntő játszma is rövidítésben dől el. Cobolli kritikus pillanatban, 5:5-nél elvette ellenfele adogatójátékát, majd semmire szerválta ki a találkozót.

Olaszország összességében negyedszer nyerte meg a Davis-kupát, először 1976-ban diadalmaskodott – tavaly után idén is egyszerre az olaszok a győztesei a férfitorna mellett a nők versengésének, a Billie Jean King-kupának is.

TENISZ DAVIS-KUPA, SZUPERDÖNTŐ, BOLOGNA
DÖNTŐ
Olaszország–Spanyolország 2:0
Matteo Berrettini–Pablo Carreno Busta 6:3, 6:4
Flavio Cobolli–Jaume Munar 1:6, 7:6 (7–5), 7:5

 

Legfrissebb hírek

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Australian Open-győztes került be a magyarok elleni Davis-kupa-csapatba

Tenisz
2026.01.31. 09:29

„Történelmi összecsapás előtt” – Kecskeméten tart előadást Bardóczky Kornél, Piros Zsombor és Sávolt Attila

Tenisz
2026.01.29. 09:41

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Marozsán Fábián: Valószínűleg ezért volt Medvegyev világelső és topjátékos, mert ezeket a meccseket nagyobb százalékban túléli

Tenisz
2026.01.23. 07:55

Djokovics a második meccsén sem veszített szettet az Australian Openen

Tenisz
2026.01.22. 08:36

Könnyed győzelemmel kezdte az Australian Opent Carlos Alcaraz

Tenisz
2026.01.18. 14:23

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
2026.01.16. 06:43
Ezek is érdekelhetik