Gálfi Dalma legyőzte a 2019-es US Open bajnokát az austini tenisztornán

K. Zs.K. Zs.
2026.02.24. 21:50
null
Gálfi Dalma nagy csatában győzött (Fotó: Getty Images)
Gálfi Dalma sikerrel vette az első fordulót a 283 ezer dollár (91 millió forint) összdíjazású austini kemény pályás női tenisztornán: kedden 6:3, 5:7, 6:4-re legyőzte a kanadai Bianca Andreescut.

A világranglistán 87. magyar játékos ledden a 2019-ben US Open-győztes kanadai Bianca Andreescuval (164.) csapott össze, akitől eddigi egyetlen meccsükön – 2024 nyarán a hollandiai 's-Hertogenbosch tornájának elődöntőjében – két szettben kikapott.

Gálfi ezúttal korán elvette riválisa adogatójátékát, és mivel a játszma hajrájában egymás után mindketten brékelni tudtak – semmire hozva a gémet fogadóként –, a magyar játékos alig több mint fél óra elteltével előnybe került.

A második játszmában 2:2-nél brékelt Gálfi, 4:4-nél azonban a kanadai teniszező utolérte őt, majd a végjátékban egy újabb játékot nyert fogadóként, ezzel egyenlített.

A döntő felvonást remekül indította Gálfi, két brékkel 4:0-s előnyre tett szert. A végjátékban háromszor egymás után elvették egymás adogatását, a magyar játékos két meccslabdát is kihasználatlanul hagyott, Andreescu pedig 5:4-ig zárkózott, ám Gálfi végül a harmadik mérkőzéslabdáját értékesítve lezárta a közel két és negyed órás összecsapást.

WTA-TORNA, AUSTIN (kemény pálya, 283 ezer dollár)
1. forduló (a 16 közé jutásért)
Gálfi Dalma–Bianca Andreescu (kanadai) 6:3, 5:7, 6:4

(MTI)

Tenisz
Tegnap, 23:05

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Másfél órás meccsen kapott ki a hatodik kiemelt magyar játékos.

 

 

Legfrissebb hírek

Marozsán rontott, Fucsovics javított a világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:38

Austini tenisztorna: három magyar a mezőnyben

Tenisz
2026.02.22. 13:31

Tenisz-világranglisták: Fucsovics, Bondár és Udvardy is javított

Tenisz
2026.02.09. 16:47

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 09:20

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Tenisz: Marozsán Fábián ragyogó játékkal ütötte ki Rinderknecht

Tenisz
2026.01.19. 06:02

Australian Open: női játékosaink készen állnak a kihívásra

Tenisz
2026.01.18. 11:08
Ezek is érdekelhetik