Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

2026.02.04. 22:14
Fotó: Getty Images
A nyolcadik helyen kiemelt Udvardy Panna kiesett szerdán a nyolcaddöntőben a 283 ezer dollár (91.1 millió forint) összdíjazású, ostravai kemény pályás női tenisztornán.

A világranglista 98. helyezettje a cseh Darja Vidmanová (142.) vasárnapi búcsúztatása után, a 16 között a francia Diane Parryval csapott össze. A 23 éves ellenfél volt már 48. is a WTA-rangsorban, jelenleg a 119. helyen áll, és mindegyik Grand Slam-versenyen eljutott már a harmadik fordulóig. Rossz előjel volt a kaposvári születésű, de Floridában élő magyar játékosnak, hogy korábbi két találkozójukat a nizzai teniszező nyerte meg 2021-ben Buenos Airesben, illetve Montevideóban.

A harmadik csatát is Parry kezdte és folytatta jobban, rögtön az első játékban elvette Udvardy adogatását, majd még kétszer brékelte, és mindössze 29 perc alatt szettelőnybe került. A második játszma sem hozott fordulatot, végig a francia teniszező irányított, aki 1 óra 18 perc alatt megnyerte a találkozót.

TENISZ
WTA 250-ES TORNA, OSTRAVA (283 000 ezer dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ
Diane Parry (francia)–Udvardy Panna (8.) 6:1, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04

Csak öt játékot nyerve búcsúzott a Roland Garros bajnoka Torontóban

Tenisz
2026.08.08. 11:46

Stollárék párosa nyolcaddöntős a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 23:08

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Udvardy és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.04. 09:41

Udvardy Panna továbbjutott Torontóban, Oszakával találkozik

Tenisz
2026.08.04. 08:28

Bondár két játszmában legyőzte Kalinyinát Torontóban

Tenisz
2026.08.03. 19:53

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01