Fils már elődöntős Miamiban, ezúttal Tommy Paul volt az áldozat

V. H. L.V. H. L.
2026.03.26. 10:29
null
Arthur Fils joggal örül: hatalmas meccsen győzte le Tommy Pault (Fotó. Getty Images)
Három játszma alatt egyetlenegyszer sem tudta elvenni egymás adogatójátékát Arthur Fils és Tommy Paul, a rövidítésekben a francia koncentrált jobban, és 6:7, 7:6, 7:6-tal jutott a miami ATP 1000-es torna elődöntőjébe.

Hihetetlenül szoros mérkőzést vívott egymással Arthur Fils és Tommy Paul a miami 1000-es torna férfiversenyének második negyeddöntőjében. A 2 óra 49 percig tartó mérkőzésen az amerikai játékos került többször közel ahhoz, hogy elvegye ellenfele adogatójátékot, de Fils mind a hat bréklabdát hárította – Paulnak csak egyszer kellett így tennie. 

A meccs során a tengerentúli teniszező szerzett eggyel több pontot, a 229-ből 115-öt, mégis a négy meccslabdát hárító európai örülhetett a végén, aki az első játszma rövidítését 7–3-ra elvesztette ugyan, de a másodikét 7–4-re, a harmadikét 8–6-ra megnyerte. Az első 1000-es tornagyőzelmére hajtó Fils így 28. kiemelt létére bejutott az elődöntőbe, ahol a torna előtt szintén nem a nagy esélyesek egyikeként számontartott Jirí Lehecka lesz az ellenfele.

Nem variálta túl a Hailey Baptiste elleni mérkőzését a címvédő Arina Szabalenka. A világelső fehérorosz teniszező mindkét játszmában a legjobbkor, 5:4-es vezetésénél tudta elvenni az amerikai szervagémjét, így 6:4, 6:4-gyel jutott az elődöntőbe. A fináléért vívott csatában Jelena Ribakina lesz az ellenfele, aki az idei Australian Open döntőjében legyőzte őt, igaz, az Indian Wells-i finálé után már a kazah hölgy volt kénytelen gratulálni a „királynőnek”.

MIAMI OPEN 1000-ES TORNA (9 415 725 dollár, kemény)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Fils (francia, 28.)–Paul (amerikai, 22.) 6:7 (3–7), 7:6 (7–4), 7:6 (8–6)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Baptiste (amerikai) 6:4, 6:4
 

 

Legfrissebb hírek

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

Szabalenka az ütőtörés után: Ha magamban tartom a dühömet, most meg sem tudok szólalni

Tenisz
2026.09.13. 08:37

Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

Tenisz
2026.09.13. 00:50

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18

US Open: Szabalenka a könnyeivel küzdött, de a végén nevetett

Tenisz
2026.09.08. 22:23

US Open: Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését; négy amerikai is csillogott New Yorkban

Tenisz
2026.09.06. 07:23

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Szabalenka kiakadt a kérdésen, visszaszólt az újságírónak

Tenisz
2026.09.03. 10:12