Billie Jean King-kupa: vereséggel kezdtek a mieink Oeirasban

2026.04.08. 12:30
null
Tóth Amarissa három szettben kapott ki Anouk Koevermanstól (Fotó: Getty Images)
Tóth Amarissa kikapott a nyitányon, így a magyar női teniszválogatott 1–0-s hátrányba került Hollandiával szemben a Billie Jean King-kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján.

Bardóczky Kornél szövetségi kapitány együttese kedden a legerősebb csoportellenféllel kezdett a B jelű kvartettben, de az időjárás miatt csak csonka programot tudott teljesíteni. A WTA-rangsorban 305. Tóth Amarissa lépett először a Lisszabon külvárosában található Complexo de Tenis do Jamor salakpályájára Anouk Koevermans (158.) ellen, de többszöri esőszünetet követően a meccs – Tóth szempontjából nézve – 6:2, 1:6, 2:4-nél félbeszakadt.

Szerdán már szebb idő fogadta a csapatokat Oeirasban, és a torlódás miatt a szervezők közölték, hogy a nemzeti csapatnak délután még a törökök ellen is ki kell állnia. Koevermans 5:3-ra is vezetett, ám a 23 éves magyar utolérte őt, és rövidítésre mentette a mérkőzést, amiben viszont csak két labdamenetet tudott hozni. A fordulatos összecsapás 2 óra 36 percig tartott.

A második találkozón – szintén szerdán – a múlt héten Charlestonban párosban döntős Bondár Anna (63.) következik majd Suzan Lamens (118.) ellen, aki 2–0-ra vezet kettejük párharcában. Párosban pedig várhatóan Bondár és Nagy Adrienn játszik. A távolmaradók közül Gálfi Dalma (103.) és a vasárnap Bogotában döntős Udvardy Panna (71.) is Linzben versenyez a héten.

A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, a feljutáshoz az első helyen kell végezni a csoportban, aztán nyerni kell egy mérkőzést a csoportelsők rájátszásában.

Tavaly áprilisban Vilnius rendezte meg az euroafrikai zóna I-es csoportjának tornáját, ott a mieink bejutottak a rájátszásba, de kikaptak a törököktől, így nem kerültek egy osztállyal feljebb.

TENISZ
Billie Jean King-kupa
AZ EUROAFRIKAI ZÓNA I-ES CSOPORT TORNÁJA, OEIRAS
B-csoport
Magyarország–Hollandia 0–1
Anouk Koevermans (holland)–Tóth Amarissa 2:6, 6:1, 7:6 (7–2)
 

 

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
44 perce

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
11 órája

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
14 órája

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
19 órája

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
19 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
2026.09.23. 09:55