Bondár meggyőző játékkal nyert Madridban

V. H. L.V. H. L.
2026.04.21. 16:21
null
Bondár Anna magabiztosan nyert Madridban (Fotó: Dömötör csaba)
Bár az első szettben két adogatójátékot is veszített Bondár Anna a svájci Viktorija Golubic ellen, a végig ragyogóan fogadó, a második játszmában pedig már magabiztosan is szerváló magyar teniszezőnő 6:2, 6:3-as győzelemmel nyitott a madridi salakpályás 1000-es torna főtábláján.

Először csapott össze karrierje során Viktorija Golubiccsal a világranglistán legmagasabban jegyzett magyar teniszezőnő, Bondár Anna, aki az első játszmát uralta a nála tizennyolc hellyel hátrébb rangsorolt svájci ellen. Bár a meglehetősen furcsán alakuló szett során kétszer is elveszítette a saját szervagémjét, ellenfelét négyszer brékelte a remekül fogadó magyar hölgy, így 6:2-vel behúzta az első felvonást.

A második etapban már sokkal jobban koncentráltak a saját adogatójátékaikra a felek. Szerencsénkre az első rövidzárlat Bondár 4:3-as vezetésénél a túlsó térfélen jelentkezett, honfitársnőnk hatalmas csatában a negyedik bréklabdáját értékesítette, így már csak annyi maradt hátra, hogy kiszerválja a meccset, ez pedig stílusosan love game-mel sikerült is. Bondár Annára a következő körben nagy feladat vár, ellenfele a 7. kiemelt ukrán Jelena Szvitolina lesz.

ATP ÉS WTA 1000-ES TORNA, MADRID
NŐI EGYES, 1.FORDULÓ
Bondár Anna–Viktorija Golubic (svájci) 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

US Open: Bondárék háromszettes meccsen búcsúztak női párosban

Tenisz
2026.09.07. 23:20

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
2026.09.05. 08:07

Bondár Anna: Kívülről könnyű mondani, miért nem lehetett beütni azt a szervát. Nagyon szerettem volna…

Tenisz
2026.09.04. 12:05

Öt meccslabdáról kapott ki Bondár Anna a Grand Slam-győztes, korábbi top 5-ös játékostól

Tenisz
2026.09.03. 20:13