Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

2026.04.07. 12:25
null
Csúszik Tóth Amarissa mérkőzése (Fotó: Dömötör Csaba)
Eső miatt csúszik kedden a magyar női teniszválogatott első mérkőzése a Billie Jean King-kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján.

Bardóczky Kornél szövetségi kapitány együttese a legerősebb csoportellenféllel kezd a B jelű kvartettben, a hollandok éljátékosa, Suzan Lamens ugyanis az ötvenedik hely környékén is járt már, Demi Schuurs révén pedig párosban van a legjobb húsz közé tartozó teniszezőjük is. A magyar idő szerint 12 órára kiírt párharcban a WTA-rangsorban 305. Tóth Amarissa lépett volna elsőként a Lisszabon külvárosában található Complexo de Tenis do Jamor salak pályájára, csakhogy – miután a reggeli eső nyomai már felszáradtak – tíz perccel a rajt előtt újabb csapadékzóna érkezett. Ezt azt jelenti, később kezdődik Tóth meccse Anouk Koevermans ellen, aki karriercsúccsal a 158. helyen áll.

A tervezett folytatásban a múlt héten Charlestonban párosban döntős Bondár Anna (63.) – aki hétfőn érkezett meg Portugáliába – következik majd Lamens (118.) ellen, párosban Bondár és Nagy Adrienn lesz érdekelt Lamens és Britt Du Pree ellen.

Szerdán a nyitónap győztesei csapnak majd össze, aztán csütörtökön jön a harmadik csoportellenfél. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, a feljutáshoz az első helyen kell végezni a csoportban, aztán nyerni kell egy mérkőzést a csoportelsők rájátszásában.

Tavaly áprilisban Vilnius rendezte meg az euroafrikai zóna I-es csoportjának tornáját, ott a magyarok bejutottak a rájátszásba, de kikaptak a törököktől, így nem kerültek egy osztállyal feljebb.

Tenisz
2026.04.07. 10:00

Bardóczky Kornél: Nem teszünk le a feljutásról

A magyar női teniszválogatott tartalékosan felállva is szeretne harcban lenni a továbbjutásért a Billie Jean King-kupában.

 

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
8 órája

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Simán megverte Kosztyukot, a 19 éves Andrejeva bejutott a Roland Garros döntőjébe

Tenisz
2026.06.04. 16:41

Arina Szabalenka: Legszívesebben azonnal abbahagynám a teniszt

Tenisz
2026.06.03. 18:26

Újabb óriási meglepetés a Roland Garroson: Szabalenka szettelőnyről kikapott a negyeddöntőben

Tenisz
2026.06.03. 15:57

Bejutott az elődöntőbe a Roland Garros lengyel meglepetésembere

Tenisz
2026.06.03. 13:39

Serena Williams Londonban és Berlinben is pályára léphet

Tenisz
2026.06.01. 13:55

Dráma a párizsi hőségben, Sinner kétszettes előnyből kikapott a Roland Garroson

Tenisz
2026.05.28. 15:50
Ezek is érdekelhetik