Marozsán a második pénteki meccsét is megnyerte, elődöntős Bukarestben

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.04.03. 21:16
Marozsán készülhet a bukaresti elődöntőre (Fotó: Getty Images)
A harmadik helyen kiemelt Marozsán Fábián bejutott a Bukarestben zajló ATP-tenisztorna elődöntőjébe, miután két szettben legyőzte a német Daniel Altmaiert.
Tenisz
2026.04.03. 14:02

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe a bukaresti tenisztornán

A magyar játékos két szoros játszmában győzte le görög ellenfelét.

Marozsán Fábián pénteken előbb a görög Sztefanosz Szakelaridiszt győzte le, majd a negyeddöntőben a német Daniel Altmaier várt rá.

A két teniszező korábban sosem vívott egymással tétmeccset. Az első szett elején Marozsánnak bréklabdákat kellett hárítania, ám 2:2 után sorozatban négy játékot nyerve került játszmaelőnybe.

A másodikat remekül kezdte Marozsán, az első három játékot megnyerte. A brékelőnye azonban 4:2-nél elfogyott, és mivel több brék már nem volt, a rövidítés döntött. Ott Altmaier két pontot is nyert fogadóként, ám 4–1-es előnye után már csak egy pontot szerzett, így Marozsán két szettben lezárta a mérkőzést.

A harmadik helyen kiemelt magyar teniszező ellenfele a selejtezőből induló spanyol Daniel Mérida lesz az elődöntőben.

ATP 250-es torna, Bukarest
Egyes, negyeddöntő
Marozsán (magyar, 3.)–Altmaier (német, 6.) 6:2, 7:6 (7–5)

 

Legfrissebb hírek

Óriási meglepetés Wimbledonban: kiesett a címvédő Swiatek

Tenisz
18 órája

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovichtól Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 19:57

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 16:19

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 13:28

Fucsovics és Marozsán mégsem indul párosban Wimbledonban

Tenisz
2026.07.02. 10:32

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Sinner a második meccsét már három szettben nyerte meg Wimbledonban

Tenisz
2026.07.01. 17:48
Ezek is érdekelhetik