Marozsán Fábián két szettben maradt alul Münchenben, Bondár a nyolc közé jutott Rouenben

M. B.M. B.
2026.04.16. 22:58
Fotó: Getty Images
Marozsán Fábián két játszmában kikapott a kanadai Denis Shapovalovtól a müncheni ATP 500-as torna 2. fordulójában, miután az első körben három játszmában búcsúztatta Sztefanosz Cicipaszt. A nap második, magyar érdekeltségű mérkőzésén Bondár Anna a nyolc közé jutott a roueni WTA 250-es viadalon.

Az első játszma rendkívül szoros volt, mindkét fél hozni tudta az adogatását, így a rövidítés döntött, amelyben Denis Shapovalov bizonyult jobbnak, így behúzta a szettet is. A második játszma harmadik játékában, 1:1-es állásnál a kanadai elvette Marozsán Fábián szerváját, majd valamivel később, 4:2-es vezetésnél is, így kifejezetten simán nyerte ezt a szettet. 


Az este folyamán Bondár Anna az ukrán Olekszandra Olijnikovával csapott össze Rouenben. A két játékos februári, kolozsvári meccse arról maradt emlékezetes, hogy az ukrán teniszező nem volt hajlandó kezet fogni honfitársunkkal – akkor egyébként Bondár két szettben kikapott.

A mostani mérkőzés hullámzó volt, hiszen a magyar teniszező az első szettben egyetlen játékot sem engedett át riválisának, aki viszont a másodikban egyenlített, majd a harmadikban újra Bondár hengerelt, és a második 6:0-val zárta le a találkozót.

Bondár a négy között a második helyen kiemelt román Sorana Cirsteával csap össze.

TENISZ
ATP 500-AS TORNA, MÜNCHEN
2. FORDULÓ
Denis Shapovalov (kanadai)–Marozsán Fábián 7:6 (7–4), 6:2

ATP 250-ES TORNA, ROUEN
NYOLCADDÖNTŐ
Bondár Anna–Olekszandra Olijnikova (ukrán) 6:0, 4:6, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
23 órája

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45