Roland Garros: közel tíz százalékkal emelkedik a pénzdíj

2026.04.16. 14:51
null
Carlos Alcaraz és Jannik Sinner is többet kasszírozhat az idén a párizsi szereplésért (Fotó: Getty Images)
Kilenc és fél százalékkal 61.7 millió euróra (22.5 milliárd forintra) emelkedik idén a francia nyílt teniszbajnokság összdíjazása.

A párizsi salakpályás Grand Slam-torna szervezőinek csütörtöki közlése szerint az előző évhez képest 5.4 millió euróval nő a nyereményalap – ezzel együtt az esemény összdíjazása elmarad a másik három nagy versenyétől. A házigazdák az utóbbi években arra törekedtek, hogy ne csak a bajnokok pénzjutalma emelkedjen, hanem azok a játékosok is több bevételhez jussanak, akik a viadal korábbi szakaszában búcsúznak. A Roland Garroson sorra kerülő versenyen a nők és a férfiak egyenlő pénzdíjért küzdenek.

A szervezők azt is közölték, hogy tesztjelleggel engedélyezik a teniszezők számára olyan internetre csatlakoztatott, hordozható eszközök használatát, amelyek alkalmasak a fizikai teljesítményadatok összegyűjtésére. A férfiviadalokat szervező ATP 2024 óta tiltja ezt, de a GS-tornák önállóan dönthetnek ebben a kérdésben. A teszt Wimbledonban és a US Openen is folytatódik majd.

A francia nyílt bajnokság több olyan játékost is köszönt majd idén – így Caroline Garciát, Gaël Monfilst és Stan Wawrinkát –, aki nemrég vonult vissza, vagy ezúttal lép utoljára pályára a párizsi salakon.

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
19 órája

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
2026.09.25. 12:20

WTA-vb: Charlotte lesz az új helyszín

Tenisz
2026.09.16. 18:38

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

Udvardy Panna győzelemmel kezdett a guadalajarai WTA-tornán

Tenisz
2026.09.14. 10:20

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
2026.09.03. 12:38

Bondár Anna sorozatban harmadszor lesz ott a US Open második fordulójában

Tenisz
2026.09.01. 22:36

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08