Tenisz: Gálfi is kiemeltet legyőzve jutott tovább Madridban

2026.04.23. 16:01
Fotó: Getty Images
Bondár Anna után Gálfi Dalma is bejutott a 32 közé a Madridban zajló salakpályás tenisztorna női versenyében, miután a második fordulóban két szettben legyőzte az orosz Anna Kalinszkaját.

A két játékos a WTA Touron korábban kétszer találkozott, igaz, meglehetősen régen: mindkét eddigi összecsapásukat 2021-ben vívták, s az ausztrál nyílt bajnokság, valamint a wimbledoni Grand Slam-torna selejtezőjében is az orosz ellenfél nyert, egyformán három játszmában.

A világranglistán jelenleg 22. Kalinszkaja – akit ugyanezen a helyen emeltek ki a szervezők – az első körben erőnyerő volt, ezzel szemben Gálfi már három mérkőzést játszott a spanyol fővárosban: a selejtezőben spanyol és cseh riválist búcsúztatott, míg a főtáblán az ausztrál Ajla Tomljanovicot verte meg két szettben.

A 64 között vívott találkozó nem indult jól magyar szempontból, Kalinszkaja ugyanis azonnal elvette ellenfele adogatójátékát, és 2:0-ra elhúzott, Gálfi azonban ezt követően ritmust váltott, remekül szervált, és háromszor is brékelni tudott.

A második szettben a WTA-rangsorban 117. magyar játékos ezúttal nem „adta oda” első adogatógémjét, amiben két fogadóelőnyt is hárított, majd 3:1-re meglépett. Kalinszkaja ugyanakkor gyorsan visszabrékelt, de amikor 3:4-nél ismét elveszítette az adogatását, már nem tudott megújulni, így Gálfi 67 perc játék után fogadhatta a gratulációját.

A továbbra is szettveszteség nélkül menetelő Gálfira a következő körben Udvardy Panna és a kilencedik helyen kiemelt orosz Mirra Andrejeva mérkőzésének továbbjutója vár, míg a 2018-as világbajnok ukrán Elina Szvitolinát búcsúztató Bondár Anna a cseh Laura Samsonnal (171.) mérkőzik meg a harmadik körben.

ATP ÉS WTA 1000-ES TENISZTORNA, MADRID (8 235 540 dollár, salak)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Gálfi Dalma–Anna Kalinszkaja (orosz, 22.) 6:3, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Bejutott az elődöntőbe a Roland Garros lengyel meglepetésembere

Tenisz
2026.06.03. 13:39

A Grand Slam-tornákon tudnak pénzt keresni

Tenisz
2026.05.28. 08:31

„Köztudott, hogy a hátam nem bírja a magas, fonákra érkező labdákat” – Gálfi Dalma csalódottan értékelt

Tenisz
2026.05.26. 20:22

Serif lefegyverezte Gálfi Dalmát – két szettben búcsúzott a magyar játékos a Roland Garrostól

Tenisz
2026.05.26. 17:25

Roland Garros: Szvitolinával csap össze Bondár Anna; svájci ellenfél vár Udvardy Pannára

Tenisz
2026.05.21. 16:40

Gálfi nagy csatában búcsúzott a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.06. 21:07

Gálfi mérkőzése eső miatt félbeszakadt a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.06. 19:26

Gálfi legyőzte Grabhert, főtáblás Rómában

Tenisz
2026.05.05. 11:59
Ezek is érdekelhetik