Kosztyuk az első 1000-es döntőjére készülhet

A világranglista 23. helyén álló Marta Kosztyuk remekül kezdett az osztrák színekben teniszező Anastasia Potapova ellen, az első játszmában kétszer is lebrékelte orosz születésű riválisát. A másodikban azonban visszaesett a játéka: három nyerő mellett 17 ki nem kényszerített hibát ütött, így először veszített szettet a madridi tornán.
A harmadik játszmában azonban Kosztyuk visszatalált a játékához, 4:0-val kezdett, majd 5:1-nél harmadjára is lebrékelte Potapovát. A legutóbb Rouenban tornát nyerő ukrán így tíz mérkőzés óta veretlen, és pályafutása első 1000-es döntőjére készülhet, ahol Mirra Andrejeva lesz az ellenfele.
Az orosz játékos két szoros szettben búcsúztatta az egy fordulóval korábban Arina Szabalenkát legyőzőt Hailey Baptiste-ot, és a 2025-ös Dubaiban és Indian Wellsben aratott sikere után a harmadik Masters-fináléjára készülhet.
A férfiaknál kialakult az elődöntő mezőnye, Alexander Blockx és Alexander Zverev csatlakozott Jannik Sinnerhez és Arthur Fils-hez. A belga a 12. helyen kiemelt Casper Ruudöt, míg a német az olasz Flavio Cobollit győzte le két szettben.
ATP ÉS WTA 1000-ES TENISZTORNA, MADRID (8 235 540 dollár, salak)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNŐ
Zverev (német, 2.)–Cobolli (olasz, 10.) 6:1, 6:4
Blockx (belga)–Ruud (norvég, 12.) 6:4, 6:4
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Andrejeva (orosz, 9.)–Baptiste (amerikai, 30.) 6:4, 7:6 (10–8)
Kosztyuk (ukrán, 30.)–Potapova (osztrák) 6:2, 1:6, 6:1

Hat meccslabdáról kiesett a világelső Szabalenka Madridban

Jannik Sinner sorozatban 25. meccsét nyerte mesterversenyen

Tenisz: Gálfi Dalma kikapott Andrejevától Madridban

Lemondott a WTA vezérigazgatója




