Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Vasárnap rajtol az év második Grand Slam-tornája, a Roland Garros. Az első számú magyar teniszező, Marozsán Fábián világranglista-helyezésének köszönhetően biztosan főtáblás. Marozsán az elmúlt bő egy hónapban a salakos versenyeken a római kivételével mindig túljutott az első fordulón.
„Nagyon örülünk Fábi kiegyensúlyozott teljesítményének, pontosan egy éve, hogy a világranglistás helyezése kizárólag ötössel vagy négyessel kezdődik. Ez már önmagában is óriási teljesítmény, ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a legmagasabb kategóriájú tornákon indulva minden győzelemnek nagy értéke van, ezekért minden esetben a maximumot kell adni. Ahogy a 250-es bukaresti viadalon elért elődöntője is siker volt számunkra. A folytatásban, az említett újabb ezres, illetve ötszázas versenyeken megnyert meccseket is kifejezetten értékeseknek tartjuk, s nemcsak a ranglista, de a játéka alapján is” – mondta Balázs György, Marozsán Fábián edzője a Vasas honlapjának.
Marozsán az amerikai túrán lábsérülést szenvedett, és lassan épült fel, de ez a sérülés már a múlté, legutóbb pedig kisebb betegség hátráltatta.
„A múlt héten egy kisebb betegség szaladt át rajta, ezért nem vállaltuk a jelenleg zajló genfi 250-es ATP-tornán való indulást. Semmiképpen sem akartunk kockáztatni a Roland Garros előtt, ahová Hajdusik Romannal fognak utazni csütörtök környékén. Ez szerintem még akár előnyös is lehet, mert így Párizsban lesz néhány napja az utolsó simítások elvégzésére.”
Balázs hozzátette, hogy a tengerentúlról hazatérve nem volt könnyű az átállás, mivel a szeles, nedves, hűvös idő nem tartozik Marozsán kedvencei közé. Az utóbbi időben sokat gyakorolták a ritörnöket, a tenyeresre is több időt szántak, a labdameneteken belül újabb íveket gyakoroltak, az adogatások terén pedig a salakon igen előnyös, magasabbra pörgő kick-szerváit finomították. És hogy mit vár a Roland Garrostól?
„Bízunk a jó sorsolásban és Fábiban, egy, a melbourne-ihez hasonló meneteléssel már most kiegyeznék” – zárta az esélylatolgatást Balázs György, akitől azt is megtudtuk, hogy Párizs után és Wimbledon előtt Stuttgart (ATP-250), Halle (ATP-500) és Mallorca (ATP-250) szerepel sportolónk előzetes terveiben a salakról fűre való átállás szellemében. Ezt megelőzően azonban a francia fővárosban lesz fontos feladata.
Marozsán az év első Grand Slamjén, az Australian Openen a harmadik fordulóban búcsúzott, Danyiil Medvegyevtől kapott ki.

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Roland Garros: öt magyar szerepelhet párosban





