Marozsán nem jutott be a fináléba, szettelőnyről kikapott a mallorcai tenisztorna elődöntőjében

SZ. R.SZ. R.
2026.06.26. 20:31
null
Marozsán Fábián első ATP-torna-döntője még várat magára (Fotó: Imago Images)
Negyedik ATP-elődöntőjében is alulmaradt Marozsán Fábián a mallorcai 250-es tenisztornán, Alejandro Davidovich a döntő szett hajrájában brékelt, és pályafutása hatodik döntőjében szerezné meg első ATP-trófeáját.

Talán ezúttal állt a legközelebb Marozsán Fábián (ATP-62.) első ATP-döntőjéhez, de sajnos e mérföldkő elérése továbbra is várat magára. Első számú férfi teniszezőnknek ez volt pályafutása negyedik elődöntője ezen a szinten, az elsőt Münchenben 2025 áprilisában salakon viszonylag simán bukta el a német Alexander Zverev ellen. Januárban Aucklandben kemény pályán kiegyenlített a cseh Jakub Mensíkkel szemben, míg áprilisban Bukarestben salakon a spanyol Daniel Mérida ellen szettelőnyben volt, a döntő felvonást azonban egyaránt 6:1-re nyerte meg a rivális utóbbi két meccsen.

Ezúttal két játék hiányzott. Mindenesetre Marozsán jó héten van túl Mallorcán, füvön, ami bevallottan nem a kedvenc borítása, de talán elkezdett jobban alkalmazkodni hozzá.

A hazai pályán versenyző Alejandro Davidovich (25.) kiemelkedő küzdőképessége mellett arról is megismerszik, hogy megannyi kiélezett meccsen nem felé billen a mérleg – Myles David amerikai szakíró márciusban összegyűjtötte, hogy a 27 éves spanyol 13 olyan mérkőzést bukott el, amelyen meccslabdája volt.

Ezúttal viszont az újabb szoros ütközet neki kedvezett.

Marozsán, csakúgy mint a negyeddöntőben a szerb Miomir Kecmanovics (51.) ellen, a legjobb pillanatban brékelt az első szettben – a végén, amikor a rivális már nem reagálhatott. Bár négy hármas vezetésnél is volt öt lehetősége, ezeket a spanyol hárította (Kecmanovics ellen egyetlen bréklabda volt az egész első szettben: Marozsán játszmalabdája fogadóként), ám 6:5-nél már megoldotta a fogadójátékot a Vasas SC játékosa. Az első labdamenetben elképesztően sokat futott és jól variálta a játékot (jól ismert nyeséseiből megannyi volt a meccsen), és az első bréklabdát értékesítette, miután a spanyol ellenfél belebombázta a tenyerest a hálóba.

A második szett most is a rivális brékjével kezdődött – és sajnos a párhuzam itt megszűnt a Kecmanovics-meccsel, akkor ugyanis Marozsán egyből visszabrékelt, majd fordított. Az elődöntőben viszont kicsit kicsúszott a kezéből a második játszma – 2:1-nél Davidovich egy kiváló fonák röptét húzott elő, ezt még Marozsán visszatette, ám a spanyol vetődve érte el Marozsán fonákját, és ütött belőle nyerőt, megörvendeztetve a neki szurkolókat. A spanyol hamarosan kettős brékelőnybe került, és különösebb ellenállás nélkül egyenlített ki, a döntő játszmában viszont sokáig nem lehetett látni, ki kerekedhet felül, magabiztosan hozták az adogatójátékukat a felek.

Négy négynél viszont hiába volt negyven semmi Marozsán javára, Davidovich megfordította a gémet, majd semmire szerválta ki a mérkőzést.

Davidovich korábban öt ATP-döntőt vívott meg nyeretlenül, ez lesz a hatodik, az első füvön – ismét egy lépésre került első ATP-trófeájától.

ATP 250, MALLORCA (612 620 dollár, fű)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Alejandro Davidovich (spanyol, 2.)–Marozsán Fábián 5:7, 6:2, 6:4

Tenisz
2026.06.26. 12:17

Fucsovics és Marozsán a harmadik körben egymással is találkozhat Wimbledonban

Udvardy Panna a 18. helyen kiemelt orosz Alekszandrova ellen kezd, Bondár argentin ellenfelet kapott.

 

 

Legfrissebb hírek

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Marozsán magabiztos győzelemmel jutott tovább Montrealban

Tenisz
2026.08.05. 00:22

Udvardy és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.04. 09:41

Marozsán Fábián hat helyet rontott a világranglistán

Tenisz
2026.08.03. 09:57

Az idény végén visszavonul az első japán Grand Slam-torna döntős, Nisikori Kei

Tenisz
2026.07.27. 11:06

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
2026.07.25. 16:07