Bondár nyolcaddöntős a hamburgi tenisztornán

2026.07.20. 22:04
null
Bondár Anna (Fotó: Getty Images)
A tavaly döntős, 2024-ben győztes (a torna két éve még 125-ös besorolású volt) Bondár Anna megnyerte első mérkőzését a hamburgi salakpályás női tenisztornán, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.

A világranglistán 97., negyedik helyen kiemelt Bondár Anna  nem kezdte jól a japán Ucsidzsima Mojuka (110.) elleni hétfői mérkőzést a hamburgi salakos tenisztornán, rögtön az első játékban elvesztette az adogatását, majd 2:0-s és 3:1-es hátrányba került. Ekkor azonban összekapta magát, sorozatban négy gémet nyert és 5:3-nál már a szettért szerválhatott – sikertelenül. Ucsidzsima egyenlített, de aztán a magyar teniszező fogadóként már le tudta zárni a játszmát, és bő egy óra alatt előnybe került.

A második felvonásban már nagyobb fölényben volt Bondár, egy brékkel 5:2-re ellépett, majd 5:4-nél fogadóként megnyerte az összecsapást, amely 1 óra 59 percig tartott. Bondár a keddi Valentina Steiner (544.)–Noma Noha Akugue (144.) német párharc továbbjutójával találkozik majd a nyolcaddöntőben. A torna másik magyar indulója, a harmadik helyen kiemelt Udvardy Panna (72.) ugyancsak kedden lép először pályára, az ellenfele az orosz Jelena Pridankina (184.) lesz.

WTA 250-ES TORNA, HAMBURG
EGYES, 1. FORDULÓ
Bondár Anna (4.)–Ucsidzsima Mojuka (japán) 7:5, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
18 órája

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Óriási nyílt edzés készül Hamburgban: letelik a védő súlyos, négyéves eltiltása

Német labdarúgás
2026.09.15. 09:56

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

US Open: Bondárék háromszettes meccsen búcsúztak női párosban

Tenisz
2026.09.07. 23:20