Tokió 2020: ismét győzött a szlovén férfi kosárcsapat

Vágólapra másolva!
2021.07.29. 16:02
null
Argentína után Japán sem okozott gondot Szlovéniának a férfiak kosárlabdatornáján (Fotó: AFP)
Nagyon simán, 116–81-re győzött Szlovénia Japán ellen a tokiói olimpia férfi kosárlabdatornáján, míg a nőknél Kanada 74–53-ra győzte le Dél-Koreát.

A szlovének már az első negyedben hatpontos előnyre tettek szert (29–23), amit a második játékrészben további hattal növeltek, így 53–41-es szlovén vezetésnél vonulhattak szünetre a felek. A fordulás után a Hacsimura Rui vezette japánok nem tudtak közelebb zárkózni Szlovéniához, ráadásul a harmadik (27–23) és a negyedik negyedet (36–17) is elveszítették, így végül 116–81-re nyertek Luka Doncicék. A mérkőzés legeredményesebb játékosa Hacsimura lett, aki 34 pont mellett 7 lepattanót gyűjtött és három asszisztot osztott ki, míg Doncic 25 pontot jegyzett hét lepattanó és hét assziszt mellett.

Egy kiemelkedő negyed kellett a spanyol férfi kosárcsapatnak, hogy legyőzze Argentínát. Az első negyedben még az argentinok öt ponttal vezettek, de a nagyszünetre már Spanyolország volt hatpontos előnyben. A harmadik és negyedik negyedet aztán szintén megnyerték a spanyolok, így a találkozót is 81–71-re.

Kanada az első játékrészben még csak egypontos (16–15) előnyt tudott kiharcolni magának Dél-Korea ellen, a félidőre azonban már öt volt a két válogatott között. (33–28). A fordulás után aztán minden eldőlt: a kanadaiak előbb öt ponttal nyerték meg a harmadik negyedet (16–11), majd a negyediket is könnyedén behúzták (25–14), így 74–53-ra győztek.

A spanyol női kosarasok nagyszerű utolsó negyeddel arattak magabiztos győzelmet a szerbek ellen. Az első félidőben volt, hogy Szerbia tíz ponttal is vezetett, de a nagyszünetre háromra olvadt a különbség. A harmadik tíz perc végére Spanyolország azonban fordítani tudott, majd az utolsó negyedben fantasztikus játékot mutatva végül 85–70-re diadalmaskodott.

TOKIÓ 2020
KOSÁRLABDA, CSOPORTKÖR
FÉRFIAK
C-CSOPORT
Szlovénia–Japán 116–81
(29–23, 24–18, 27–23, 36–17)
Spanyolország–Argentína 81–71 (20–25, 20–9, 21–19, 20–18)
NŐK
A-CSOPORT
Kanada–Dél-Korea 74–53
(16–15, 17–13, 16–11, 25–14)
Spanyolország–Szerbia 85–70 (19–20, 22–24, 18–14, 26–12)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
2026.02.05. 09:25

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
2026.02.02. 14:49

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Amerikai színekben folytatja Ilya Kharun kétszeres olimpiai bronzérmes úszó

Úszás
2026.01.26. 19:33

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

Kikaptunk a szlovénoktól, vélhetően elúszott az elődöntő a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 17:12

Második félidős remekléssel Svédország legyőzte Szlovéniát a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 22:29
Ezek is érdekelhetik