Tokió 2020: nehezen viselik a kínai asztaliteniszezők a speciális szabályokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 14:04
null
Liu Kuo-liang szerint nagyon nehézzé vált a játékosok felkészülése (Fotó: AFP)
Nagyon nehezen betarthatónak nevezte a kínai asztalitenisz-szövetség elnöke, Liu Kuo-liang a tokiói olimpia idejére a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hozott sportágspecifikus intézkedéseket – írja az MTI.

 

„Nem számítottunk arra, hogy speciális járványellenes játékszabályok lesznek, mint például, hogy nem törülhetjük a kezünket az asztalba, vagy hogy nem fújhatunk rá a labdára” – mondta a CCTV-ben Liu Kuo-liang, a kínai asztalitenisz-szövetség elnöke, korábbi olimpiai és világbajnok.

„Nagyon nehézzé vált így a felkészülés a játékokra” – tette hozzá, majd úgy folytatta: a csapatvezetésnek innentől kezdve az a feladata, hogy a versenyzőknek segítsen a rájuk nehezedő nyomás elviselésében, illetve megóvja őket a zavaró körülmények hatásaitól.

A kínai szövetség az interjúból szerdán részletet közölt a Weibón – ami a Twitter kínai megfelelője –, és a tartalom gyorsan 140 millió megtekintést produkált.

Amióta ez a sportág az olimpia műsorán szerepel, 32 aranyérmet osztottak és ezek közül 28 a kínaiaké lett.

A héten korábban a kínai vitorláscsapat panaszkodott, az a küldöttség nem találta elégségesnek a szállásául szolgáló hotelben a vírus terjedésének megakadályozására alkalmazott intézkedéseket.

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik