Tokió 2020: Póta Georgina megsérült, Fazekas Mária került be a női pingpongcsapatba

SZ. M.SZ. M.
2021.07.29. 08:15
null
Póta Georgina megsérült, így nem állhat asztalhoz a japánok ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
Első számú asztaliteniszezőnk, Póta Georgina kisebb könyöksérülést szenvedett, így nem állhat asztalhoz a japánok elleni hétfői nyolcaddöntőben, a helyét a tartaléknak jelölt Fazekas Mária veszi át.

 

Női válogatottunk hétfőn a házigazda Japán ellen áll asztalhoz a csapatverseny nyolcaddöntőjében. Nem elég, hogy nem a mieink számítanak a találkozó esélyesének, Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány helyzetét kisebb sérülés is nehezíti.

„Póta Georginának korábban volt könyöksérülése, a keddi edzésen ismét úgy érezte, hogy nincs minden rendben, ezért nem akartunk kockáztatni. Mivel van lehetőség a cserére, élünk vele, a csapatban Fazekas Mária veszi át a helyét” – mondta a szakvezető.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Japán ellen ugyanaz a hármas – Fazekas Mária, Madarász Dóra, Pergel Szandra – áll asztalhoz, amelyik tavaly januárban Portugáliában bravúros szerepléssel megszerezte az olimpiai kvótát. Mivel a szabályok szerint, aki befejezi a versenyzést, annak rövid időn belül el kell hagynia az olimpiai falut, ezért Póta Georgina már ma hazautazik Tokióból.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33