Tokió 2020: a német férficsapat bezavarhat a kettős Kína–Japán döntőbe

2021.08.03. 10:55
null
A német páros meglepetést okozhat a férfiaknál (Fotó: AFP)
Az asztaliteniszezők végéhez közeledő csapatversenye eddig igazán nagy szenzációval nem szolgált, azaz mindkét nemnél összejöhet az álomdöntő, bár a németek ezt a férfiaknál felülírhatják.

 

Amint az egyéni küzdelmek után arra számítani lehetett, a csapatversenyben a kínaiak erődemonstrációt tartottak: mindkét együttesük 3:0-s sikerekkel jutott be az elődöntőbe úgy, hogy közben a férfiak két, a nők pedig mindössze egy játszmát vesztettek. Igaz, az első számú kihívónak számító japánoknak sem okozott gondot a négy közé jutás, női együttesük a kínaiakhoz hasonlóan csupán egy szettet bukott el, s ugyan a férfiak a negyeddöntőben a svédek ellen „csak” 3:1-re nyertek, ennek a lényeget tekintve nincs jelentősége.

Annak sokkal inkább, hogy a német férficsapat 3:2-re megverte Tajvant, ami azt jelenti, hogy az egyik elődöntőben német–japán párharc lesz – itt a házigazdák valamivel esélyesebbnek tűnnek, de a férfi egyesben bronzérmet szerző, s nem mellesleg bomba formában lévő Dimitrij Ovtcharovval meggyűlhet a bajuk.

A németek egyébként már most elégedettek lehetnek, hiszen a nőknél is eljutottak a legjobb négyig, amivel már megközelítették a 2016-os riói bravúros szereplésüket – akkor nők ezüstöt, a férfiak pedig bronzot szereztek –, a hölgyek azonban újrázni valószínűleg nem tudnak: öt évvel ezelőtt az elődöntőben nagy meglepetésre 3:2-re legyőzték a japánokat, de mivel most a kínaiak ágára kerültek, reálisan nézve inkább a bronzérem megszerzésére kell összpontosítaniuk.

TOKIÓ 2020
ASZTALTENISZ

CSAPATVERSENY

Az elődöntők párosítása

Férfiak:
Kína–Dél-Korea, Japán–Németország
Nők:
Kína–Németország, Japán–Hongkong

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33