Tokió 2020: ellenfele elkapta a koronavírust, mérkőzés nélkül a nyolc között Lőrincz Tamás

2021.08.02. 04:11
null
Lőrincz Tamás marokkói ellenfele nem jelent meg a mérlegelésen (Fotó: Tumbász Hédi)
Még el sem kezdődtek a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának küzdelmei a tokiói olimpián, az első helyen kiemelt Lőrincz Tamás máris a nyolc között van, ugyanis ellenfele nem mérlegelt. A marokkói Zied Ait Uagram már korábban bejelentette, hogy elkapta a koronavírust.

 

A magyarok világ- és Európa-bajnoka a marokkói Zied Ait Uagram ellen kezdett volna, azonban riválisa nem jelent meg a mérlegelésen, így Lőrincz Tamás mérkőzés nélkül lépett a negyeddöntőbe, ahol a kazah Demeu Zsadrajev és a japán Jabiku Sohei párharcának győztesével találkozik.

A marokkói Zied Ait Uagram már korábban elmondta, hogy elkapta a koronavírust, így nem tud szőnyegre lépni Tokióban. „Az az álmom, hogy részt vehessek a 2020-as tokiói olimpián, elszállt, miután elkaptam a koronavírust. Keményen dolgoztam. Isten tudja, hogy mennyi nehézségen mentem keresztül azért, hogy elindulhassak a játékokon" írta a birkózó.

A hétfői birkózóprogramban még egy magyar szerepel a 97 kilós Szőke Alex személyében, aki a cseh Artur Omarov ellen kezd a 16 között.

Legfrissebb hírek

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
10 órája

Rovnyai János: Életem nagy bulija volt az Eb-döntő!

Birkózás
2026.06.28. 09:08

Szobatársa elárulta, szerinte mi vezethetett Németh Zsanett halálához

Birkózás
2026.06.27. 09:52

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Mikel Oyarzabal: Nyugodtságot kell sugároznunk a fiatalabb játékosok felé

Foci vb 2026
2026.06.15. 21:01

Ilyen mezekben játszanak a H-csoport csapatai az első fordulóban

Foci vb 2026
2026.06.15. 16:28
Ezek is érdekelhetik