Tokió 2020: Lőrincz Viktor jól taktikázott, ott van a legjobb négyben!

Vágólapra másolva!
2021.08.03. 06:10
null
Lőrincz Viktor a legjobb négyben birkózhat Tokióban (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A tokiói olimpia kötöttfogású birkózóversenyében Lőrincz Viktor (87 kg) 1:1-re végzett a német Denis Kudlával, s az utolsó szerzett ponttal a magyar birkózó jutott az elődöntőbe.

Lőrincz Viktor a negyeddöntőben a 26 éves német Denis Kudlával futott össze, akivel 2016-ban, Rióban is találkozott, csak azóta is rémálmaink vannak a közvélekedés szerint elcsalt bronzmeccstől...

Öt évvel később, azaz most Tokióban tiszta meccset birkóztak, nyert is a fiunk!

A mérkőzésidőből 4:40 volt hátra, amikor Lőrinczet leküldték parterbe (0:1), de 4:19-nél már talpon voltak ismét, és így nyomakodtak tovább 2:16-ig.

Akkor nyilván Kudla mehetett lefelé (1:1), de tíz másodpercen belül ismét talpról gyűrhették egymást – és mivel Lőrincz Viktor kapta a pontját később, ő volt előnyben, innen menedzselhette a meccset.

Ehhez képest 1:12-nél megint a németet küldték a földre, és habár akció ebből sem lett – sőt, Lőrincz majdnem hanyatt esett –, honfitársunk gyönyörűen lehozta a végét, a német hiába ugrott a fejére, tépkedte a vállát vagy nyúlt a hónaljába.

Lőrincz tehát revansot vett Kudlán, akitől öt éve a bronzmérkőzésen kapott ki emlékezetes módon, erős bírói ellenszélben.

„Az volt a lényeg, a kulcs, hogy annyival verjem meg, amennyi kell ahhoz, hogy az én kezem emeljék a magasba, ne vigyenek el az érzelmek, ne gondoljak az öt évvel ezelőtti mérkőzésre – felelte Lőrincz Viktor a múltkori csalásra visszautaló kérdésre. – Tudatosan készültem arra, hogy ha vele birkózom, akkor csakis a saját feladatomra koncentráljak. Ez sikerült is, irányítottam. Az meglepő volt, hogy a második menetben nem ugrott nekem. Éreztem, hogy az utolsó percre tartalékol, ott akar megfogni, de egy-két támadást kellett csak kivédenem. Az egyiptominak jobban örülök. Birkóztam vele Tatán, kellemetlen figura, nagyon jókat dob, vigyázni kell vele az elején, de a kondija nem az igazi, nekem viszont az az erősségem, úgyhogy a cél, hogy az akaratomat ráerőltessem” – mondta Lőrincz Viktor a Nemzeti Sportnak.

Az elődöntőben tehát az egyiptomi Mohamed Metvalli következik, magyar idő szerint a 11.15-kor induló blokkban.

Lőrincz Viktor nyolcaddöntős mérkőzéséért kattintson a linkre.

TOKIÓ 2020
BIRKÓZÁS, KÖTÖTTFOGÁS
Férfiak, 87 kg, negyeddöntő
Lőrincz Viktor–Denis Kudla (német) 1:1 – az utolsó szerzett ponttal Lőrincz Viktor jutott tovább

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
4 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik