Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

V. J.V. J.
2026.10.16. 11:56
Nick Celis (jobbra) a magyarok elleni, az olimpiai részvételről döntő mérkőzésen. A belga játékos szervezte a fiktív tornákat (Fotó: Getty Images)
2021-ben Debrecenben éppen a magyar válogatottat verte meg az utolsó kvalifikációs torna döntőjében, de ott valójában el sem indulhatott volna a belga férfi 3x3-as válogatott, ezzel pedig a magyar csapat tokiói olimpiai részvételét akadályozta meg. Csirke Ferenc szövetségi kapitány a Nemzeti Sportrádiónak úgy nyilatkozott, nyomozásuk alapján a következő hetekben kiderülhet, hogy más válogatottak is csaltak a tornákkal kapcsolatban – az ígért kártérítést pedig a mai napig nem kapták meg.

Öt éve húzódik a tokiói olimpia férfi 3x3-as kosárlabdatornájának selejtezőjét beárnyékoló csalási ügy, amiről a napokban az Eurosport írt. A belga válogatott tagjai nem létező versenyek eredményeivel javították helyezésüket a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) világranglistáján, így olyan olimpiai selejtezőtornákon indulhattak, amelyekre szabályos úton nem feltétlenül jutottak volna be. Ez végül ahhoz is vezetett, hogy a Demeter Attila, Ivosev Tamás, Keller Iván és Kerpel-Fronius Balázs alkotta magyar válogatott lemaradt az olimpiáról: 2021. június 6-i, debreceni selejtező döntőjében Belgium 21–14-re győzött, és megszerezte a tokiói kvótát.

A belga De Standaard 2021-ben tárta fel a visszaéléseket. A csalássorozat 2019. augusztus 31. és október 30. között zajlott, ezalatt 27 fiktív kosárlabdatornát rögzítettek a FIBA rendszerében. A cél a világranglistán megszerezhető pontok gyarapítása volt, amivel a belga csapat kedvezőbb helyzetbe került az olimpiai selejtezőrendszerben. A magyar válogatott ezzel szemben a pályán jutott el a selejtezők döntőjéig.

A csalásban három belga játékos, Nick Celis, Thierry Marien és Anthony Chada vett részt aktívan. Celis, a válogatott korábbi csapatkapitánya szervezte a fiktív tornákat, csapattársai pedig közreműködtek a manipulált eredmények rögzítésében. A visszaélésekhez a Basketbal Vlaanderen, vagyis a Flamand kosárlabda-szövetség egyik munkatársa, Benjamin Bogaert is segítséget nyújtott: útmutatást adott a nem létező tornák létrehozásához és adminisztrációjához. A belga sajtó által ismertetett bírósági dokumentumok szerint a csalás nem elszigetelt ötletként, hanem több szereplő közreműködésével valósult meg.

Az antwerpeni büntetőbíróság 2025 januárjában hirdetett ítéletet az ügyben. Celist, Marient, Chadát és Bogaertet is elítélték; Bogaert 240 óra közérdekű munkát kapott, Celis és Marien pedig fejenként nyolcezer eurós, felfüggesztett pénzbírságban részesült. A történethez egy másik visszaélés is kapcsolódott: a koronavírus-járvány idejtbelén hamis negatív Covid-tesztekkel próbáltak játékengedélyhez jutni. Ebben az ügyben a csapat gyógytornásza is érintett volt. Ez utóbbi ügy azonban külön kezelendő a világranglista manipulálásától, amely az olimpiai kvalifikációt segítette.

A belga sajtó 2026 januárjában arról számolt be, hogy Koen Umans, a Basketbal Vlaanderen vezérigazgatója már a tokiói olimpia előtt tudhatott a csalásról. Egy nem nyilvános, belső használatra készült dokumentumban ugyanis a játékosokhoz köthető korábbi „álversenyekre” is utalnak – ezzel szemben Umans korábban tagadta, hogy tudomása lett volna a visszaélésekről. 

A Belga Olimpiai Bizottság (BOIC) kártérítési igényt érvényesített a büntetőeljárásban, a magyar csapatnak járó összeg meghatározása azonban külön kérdés. A flamand parlament sportbizottsága 2026. júniusában még arról számolt be, hogy az erről szóló tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz. A magyar játékosok az ígért kártérítést a mai napig nem kapták meg.

A botrány kirobbanása után Csirke Ferenc, a magyar 3x3-as válogatott szövetségi kapitánya a csütörtökön a Nemzeti Sportrádiónak úgy nyilatkozott, hogy saját nyomozásuk alapján a következő hetekben más válogatottak érintettsége is kiderülhet. 

 

Legfrissebb hírek

Két vereséggel máris kiesett a magyar női válogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2026.09.11. 16:50

Kosárlabda: ötnapos 3x3-as fesztivál jön Debrecenben

Kosárlabda
2026.08.25. 15:43

A magyar női válogatott ott lehet a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2026.06.14. 17:43

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
2026.06.14. 15:10

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfiválogatott

Kosárlabda
2026.06.13. 20:02

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.06.13. 15:46

3x3-as kosárlabda: Papp Klaudia szerint a rutin és az összeszokottság hiányzott

Kosárlabda
2026.06.08. 09:40

3x3-as kosárlabda-vb: lett és amerikai aranyérem Varsóban, hetedikek a magyarok

Kosárlabda
2026.06.07. 22:16