Torna: Mészáros Krisztofer egyéni összetettben és talajon is döntős a vb-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.10.20. 11:11
Fotó: Imago Images
A vasárnap elkezdődött selejtező a férfiak között hétfőn zárult a jakartai világbajnokságon, így immár biztos: Mészáros Krisztofer bejutott az egyéni összetett döntőjébe és pódiumra léphet talajon is a szerenkénti fináléba

Vasárnap hat, hétfő két csoport küzdelmeit rendezték meg a jakartai világbajnokságon – ennek a végén kialakult, hogy a férfiak között kik jutottak be az egyéni összetett döntőjébe és a szerenkénti finálékba.

A négy magyar, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Závory Szilárd és Kiss Balázs vasárnap a harmadik csoportban lépett a szerekhez, s bár mindannyian rontottak, vagyis nem zárhatták elégedetten a napot, a hétfő mégis hozott némi örömöt, hiszen az eredmények összesítésekor kiderült, hogy Mészáros bejutott az egyéni összetett döntőjébe (itt a selejtezők legjobb 24 tornásza léphet ismét pódiumra), és ott lesz talajon is a szerenkénti fináléban (itt a legjobb nyolc gyakorlatozhat ismét).

Az sem elképzelhetetlen, hogy lesz még másik magyar is az egyéni összetett döntőjében, hiszen Tomcsányi Benedek első számú tartalék, vagyis egy esetleges visszalépés esetén ő juthat lehetőséghez.

A férfiak egyéni összetett döntőjét szerdán rendezik Jakartában (kezdés magyar idő szerint 13.30 órakor), míg a talaj szerenkénti fináléjára a pénteki programban kerül sor (kezdés magyar idő szerint 9-kor).

VILÁGBAJNOKSÁG, JAKARTA
SELEJTEZŐ
FÉRFIAK
Magyar érdekeltségű eredmények
Egyéni összetett
1. Hashimoto Dajki (japán) 83.065, 2. Noé Seifer (svájci) 82.499, 3. Csang Po-heng (kínai) 82.331, …15. Mészáros Krisztofer 77.699, …25. Tomcsányi Benedek 75.299 – Mészáros bejutott az egyéni összetett döntőjébe
Talaj
1. Jake Jarman (brit) 14.700, 2. Carlos Edriel Yulo (fülöp-szigeteki) 14.566, 3. Kameron Nelson (amerikai) 14.300, Mészáros Krisztofer 13.966 – Mészáros bejutott a szerenkénti döntőbe

 

Legfrissebb hírek

Torna-vb: Carlos Edriel Yulo 2021 után nyert ismét ugrásban

Egyéb egyéni
23 perce

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:28

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
2025.10.23. 16:08

Torna-vb: Mészáros Krisztofer nyolcadik egyéni összetettben

Torna
2025.10.22. 16:11

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

Mészáros Krisztofer: Az egyéni összetett a legfontosabb

Torna
2025.10.18. 14:35
Ezek is érdekelhetik