Torna mesterfokú ob: győri aranyak Győrben

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.11.16. 16:58
null
Molnár Botond négy arannyal zárta a bajnokságot (Fotó: Freschli József/MATSZ)
Molnár Botond négy aranyéremmel zárta a mesterfokú bajnokságot tornában: az egyéni összetett utána vasárnap három szerenkénti fináléban is első lett Győrben.

AZ EGYÉNI ÖSSZETETT elsősége után vasárnap további három aranyérmet szerzett Molnár Botond a győri mesterfokú bajnokságon: nyert talajon, korláton és nyújtón – különösen utóbbinak örült Pisák Tamás tanítványa. 

A nyújtónak valóban örülök nagyon, jó gyakorlatot csináltam. Klubtársam, Tomcsányi Benedek is jó ezen a szeren, úgyhogy némiképp meg is lepett, hogy itt első lettem – mondta el Molnár Botond. Talajon, ugrásban és korláton szeretném erősíteni a jövőben a gyakorlataimat, hogy odaérhessek a világ legjobbjai közé – talajon már el is kezdtük a munkát.”

Nem maradt arany nélkül a hazai másik válogatott tornásza, Tomcsányi Benedek sem, ő lólengésben végzett az élen, s mint utóbb elárulta, ezen a versenyen ez is volt a célja: „Ezért az aranyért jöttem, igaz, valamivel szebb gyakorlatot szerettem volna csinálni. Jövőre minden szeren új elemekkel készülök, mert nagy álmom, hogy a férficsapattal ott legyünk a Los Angeles-i olimpián.”

A nőknél is akadt olyan tornász, aki egynél több bajnoki címet szerzett, mégpedig Schermann Bianka: Tálas Bence tanítványa felemás korláton és talajon győzött. 

A világ- és Európa-bajnokságon egyéni összetettben egyaránt finálés Mayer Gréta azok után, hogy szombaton egyéni összetettben Győrben aranyérmes lett, vasárnap ugrásban bizonyult a legjobbnak – sajnos, később megsérült, így a talajdöntőtől vissza is lépett. 

A mesterfokú bajnokságon sérülés miatt nem indult Mészáros Krisztofer, Kovács Zsófia, Székely Zója és Czifra Bettina Lili sem. 

TORNA
MESTERFOKÚ BAJNOKSÁG, GYŐR
Szerenkénti döntők
Férfiak
Talaj. Bajnok: Molnár Botond (Győri AC, edző: Pisák Tamás) 13.900, 2. Markó Levente Soma (KSI SE) és Závory Szilárd (FTC-Telekom) 12.450. Lólengés. B: Tomcsányi Benedek (Győri AC, e: Szűcs Róbert) 13.150, 2. Nyikos Bernát (Győri AC) 12.950, 3. Király Patrik (BHSE) 12.600. Gyűrű. B: Kiss Balázs (BHSE, e: Fazakas Csaba) 12.500, 2. Molnár Botond 12.400, 3. Gál Kristóf (Győri AC) és Závory Szilárid 12.150. Ugrás. B: Závory Szilárd (FTC-Telekom, e: Laufer Béla) 13.725, 2. Markó Levente Soma 13.075, 3. Mentovai István (KSI SE) 12.950. Korlát. B: Molnár Botond 13.250, 2. Tomcsányi Benedek 13.200, 2. Markó Levente Soma 12.650. Nyújtó. B: Molnár Botond 13.000, 2. Gál Kristóf 12.350, 3. Závory Szilárd 12.250
Nők
Ugrás. B: Mayer Gréta (DKSE, e: Trenka János) 12.233, 2. Schermann Bianka (Veszprémi TC) 12.666, 3. Fekete Sára (Győri AC) 12.516. Felemás korlát. B: Schermann Bianka (Veszprémi TC, e: Tálas Bence) 12.033, 2. Szilágyi Nikolett (DEAC) 11.400, 3. Knight Anna Eileen (FTC) 10.433. Gerenda. B: Balázs Kira (Veszprémi TC, e: Botyánszki Mariann) 12.200, 2. Mayer Gréta 12.133, 3. Szilágyi Nikolett 12.100. Talaj. B: Schermann Bianka 11.933, 2. Szilágyi Nikolett 11.700, 3. Knight Anna Eileen 11.533

 

Legfrissebb hírek

Torna: Molnár és Mayer az összetett mesterfokú bajnok

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:27

Draskóczy Imre: Két tornászunk is ott volt a világ élvonalában

Egyéb egyéni
2025.10.26. 12:13

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
2025.10.23. 16:08

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Kiss Balázs aranyérmes lett a birkózók veterán-világbajnokságán Tatabányán

Birkózás
2025.10.10. 20:53

Kiss Balázs 17 kilót fogyott, s a veterán-vb-re visszatér

Egyéb egyéni
2025.10.09. 07:10

Torna: megvan a női vb-csapat

Torna
2025.09.28. 18:38

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52
Ezek is érdekelhetik