Rövid pályás úszó Eb: Gyurta bizonyította, hogy magyar szám a 200 m mell

2009.12.13. 17:36
Címkék
Teljesítette célját – világcsúcs és első helyezés – férfi 200 m mellen Gyurta Dániel az isztambuli rövid pályás úszó Eb-n, világklasszisunk így nem véletlenül volt elégedett a harmadik magyar aranyérmet hozó nappal.
ÖRÖMSZAVAK

„Ez volt a célom, két perc két másodpercen belül akartam úszni, vagyis világcsúcsot. A kétszáz mell igazi magyar szám a férfiak mezőnyében, ezt ismét bizonyítani akartam. Mosolygok, persze hogy mosolygok, nagyon boldog vagyok." (Gyurta Dániel, Európa-bajnok, 200 m férfi mellúszás)

„Pellegrinivel nem vehettem fel a versenyt, de megpróbáltam. Nagyon tetszik az olasz lány úszása, a technikája, most közelről is megcsodálhattam. Az ezüstéremnek nagyon örülök, titkon persze bíztam abban, hogy megszerzem." (Verrasztó Evelyn, ezüstérmes, 200 m női gyorsúszás)

„Épp itt volt már az ideje, hogy érmet szerezzek nagy világversenyen, legutóbb ez Triesztben sikerült, a rövid pályás Európa-bajnokságon négyszáz vegyesen akkor is harmadik lettem. Tudom, hogy nagyon jól kezdtem, de ott a mell... Persze ebben az úszásnemben is beleadtam mindent. Jót tett a lelkemnek ez az érem." (Jakabos Zsuzsanna, bronzérmes, 400 m női vegyes úszás)

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
14 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
40 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
55 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája