Úszás: december 12-én dönt a LEN a budapesti Eb-ről

2009.12.04. 17:21
null
Gyurta Dánielék eleshetnek attól a lehetőségtől, hogy hazai közönség előtt versenyezzenek.
Címkék
Érthetően szétfutott a hír a nemzetközi úszóéletben, miután az MTV visszavonta a 2008. szeptember 22-én adott, tévéközvetítésre vonatkozó garanciáját. Az Európai Úszószövetség (LEN) végrehajtó bizottsága december 12-én, Isztambulban ülést tart, amelyen állást foglal, hogy Budapesttől elveszi-e a rendezés jogát, tekintettel arra, hogy a tévéközvetítésre adott garancia a pályázat alapfeltétele volt.

Az eseményen kettős szerepkörben vesz részt Gyárfás Tamás, a LEN alelnöke, hiszen az adott témakörben mint a Magyar Úszószövetség elnökének kell nyilatkoznia arról, hogy biztosítottak-e az Európa-bjanokság lebonyolításának alapvető feltételei. Legutóbb, 2006-ban 37 ország közvetítette teljes egészében élőben vagy összefoglalók keretében a kontinens legrangosabb sportági eseményét. Alapkövetelmény, hogy a rendező ország megfelelő színvonalú közvetítést garantáljon, és e képsorokat veszik át a résztvevő nemzetek tévétársaságai.

A 2009. május 3-án, a Parlamentben aláírt háromoldalú szerződés (kormány–LEN–MÚSZ) rögzíti, hogy a rendezőnek három esetben van joga büntetés nélkül visszalépnie: háború, terror- vagy járványveszély. Ha más okból nem tud eleget tenni a követelményeknek, 400 ezer eurót kell fizetnie a LEN-nek, és ha a helyébe lépő rendező erre igényt tart, úgy fedeznie kell az új házigazda valamennyi költségét (ez már milliárdos nagyságrend).

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke elmondta, nagyra értékeli, hogy a mai napon a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a leghatározottabban kiállt az Eb rendezése mellett, és teljes súlyával ösztönzi a megoldást, de attól tart, hogy még ennél is többet vár az Európai Úszószövetség. A MÚSZ a leghatározottabb törekvés ellenére sincs jelenleg abban a helyzetben, hogy úgymond a saját szakállára megalapozatlan vállalást tegyen. A legésszerűbb megoldás az lenne, ha a Magyar Televízió a LEN Büro üléséig átértékelné szerdai bejelentését. A megoldáskeresést tanúsítja, hogy az MTV-nek volt ereje a rövid pályás úszó Eb közvetítését illetően megváltoztatnia korábbi álláspontját.

A MÚSZ elnöke jelenleg nem lát más, gyors, megnyugtató megoldást – és fennáll a veszély, hogy december 12. után erre már nem is lesz lehetőség.

„Csak ismételni tudom önmagam: egy ilyen szégyen nemcsak az úszószövetségre vetül, hanem a magyar sport egészére, de félő, hogy negatív következtetéseket lehet levonni az egész országról is. Hiteltelen lehet bármely kötelezettségvállalásunk, vonatkozik ez bármely sportágban további nemzetközi események megpályázására. Eddig mindig azt hallottuk, hogy tegyünk meg mindent egy-egy rangos, kiemelkedő nemzetközi esemény elnyerése érdekében. Az úszóknak ez többször is sikerült. Ám félő, hogy az örömünnepből temetés lesz" – nyilatkozta Gyárfás Tamás.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája