Uszodát neveztek el a sikerkapitányról

2009.12.16. 17:19
null
Kiss László szövetségi kapitány Egerszegi Krisztinával a százhalombattai uszoda avatóján (fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
Mától Kiss László nevét viseli a százhalombattai uszoda. Az ünnepségen Csillagszóró versenyt is tartottak, Verrasztó Evelyn és Gyurta Dániel nyert.

 

Százhalombatta díszpolgárának, Kiss Lászlónak a nevét viseli mától a város uszodája. Az úszóválogatott szövetségi kapitányának Vezér Mihály polgármester örökös belépőt adott a sportlétesítménybe.

„Nem minden nap kap az ember olyan elismerést, hogy uszodát neveznek el róla" – mondta az ünnepelt, aki kitért a nemrég véget ért Eb-re is. Kiss László remeknek ítélte a csapat teljesítményét, számára a legnagyobb örömöt a három világcsúcs szerezte.

Az ünnepség folyamán Csillagszóró versenyt is tartottak, amelyben a hölgyek gyors-, a férfiak pedig mellúszásban mérték össze tudásukat. Előbbieknél Verrasztó Evelyn, utóbbiaknál Gyurta Dániel nyert. Mindkét versenyző 320 ezer forintos pénzjutalomban részesült.

Kiss László szerint a rövid pályás bajnokságokon elért eredmények nagyjából előrevetítik a nagypályás versenyek jövőbeni eredményeit. Ebben bízik az isztambuli Eb-n ezüst- és bronzérme mellett aranyérmet is szerző Verrasztó Evelyn.

„Bár a római világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, összességében elégedett vagyok ezzel az évvel, hiszen a zárás remekül sikerült. A jövő évi versenyek sokkal nehezebbek lesznek, hiszen ott lesz például Katka (Hosszú Katinka) is, de remélem, hogy sikerül ismét szép eredményeket elérnem."

Gyurta Dániel viszont teljes mértékben elégedett volt a 2009-es évvel.

„Csúcsév volt az idei, a római világbajnokságon is tökéletes eredményt értem el, zárásként pedig a rövid pályás úszó Európa-bajnokság is parádésra sikerült. Egyelőre nem foglalkozom a jövő évi teendőkkel, most kicsit pihenni szeretnék, aztán januárban elkezdem a felkészülést."

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
32 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
47 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája