London 2012: „Lochte nyolc számban is aranyérmet szerezhet”

MTI MTIMTI MTI
2010.12.20. 13:24
Címkék
Hat arany- és egy ezüstéremmel zárta a Dubaiban vasárnap véget ért rövid pályás úszó-világbajnokságot az amerikai Ryan Lochte, aki a szakértők szerint a 2012-es londoni olimpián megismételheti honfitársa, Michael Phelps ötkarikás rekordját.

A 14-szeres olimpiai aranyérmes Phelps 2008-ban Pekingben nyolc versenyszámban diadalmaskodott, míg Lochte a vb-n megnyerte az összes egyéni számot, amelyben rajthoz állt, valamint hozzásegítette a győzelemhez a 4x100-as vegyes váltót, és második lett a 4x200 méteres gyorsstaféta tagjaként.

„Lassan a világ legjobb úszója lesz, s a fejlődése olyan utat jár be, amelynek, úgy tűnik, egyelőre nincs vége – mondta róla David Marsh, az amerikai válogatott másodedzője. – Azt gondolom, még nem is láttunk mindent, amire képes lehet. Az egyik nagy előnye, hogy könnyen edzhető, és a szakmai stáb úgy gondolja, nyolc számban is aranyérmet szerezhet.”

A 26 éves Lochte a legeredményesebb versenyzőként zárta a rövid pályás vb-t, ráadásul 200 és 400 vegyesen egyéni világrekordokat döntött, amelyre ebben az évben – a szuperdresszek januári betiltása óta – először volt példa. A záró napon két óra leforgása alatt három sikert könyvelhetett el, nyert 200 m háton, 100 m vegyesen, valamint 4x100 m vegyesen a váltóval. A nyitó napon a 200 m gyors megnyerésével kezdte a sikerszériáját.  

Elutazása előtt adott interjújában úgy fogalmazott, amint lehet, visszatér az edzésekhez.

„Az ünnepek miatt két-három pihenőnapot adok magamnak, de azután rögtön edzésbe állok, és készülök a júliusi sanghaji világbajnokságra – mondta, majd hozzátette, azt még nem tudja, Londonban milyen távokon áll majd rajthoz. – Szeretek versenyezni, mindegy, hogy egy vagy húsz versenyszámban indulok el. Amíg élvezem az úszást, addig ez egyáltalán nem számít.”

 

Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
23 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
47 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
9 órája