Vizes vb: Kitadzsima legyőzésével még értékesebb Gyurta aranya - Széles

MTI MTIMTI MTI
2011.07.29. 15:55
Címkék
Mint ismeretes, Gyurta Dániel fantasztikus úszással megvédte címét a 200 méteres mellúszásban a sanghaji világbajnokságon. Edzője, Széles Sándor és Kiss László szövetségi kapitány is elismeréssel beszélt a nagyszerű eredményről, előbbi kiemelte, így, hogy Kitadzsima Koszuke is rajthoz állt, még értékesebb az aranyérem.

„Rómában nem volt ott Kitadzsima, a négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok most itt volt, ezért még értékesebb a győzelem – mondta Széles Sándor. – Amúgy meg kérdem: ki verte meg a japánt világversenyen utoljára, ráadásul így? Nagyon nagy dolog Dani címvédése. Én egy picit erősnek éreztem a kezdést, de mennie kellett Kitadzsimával, miközben tény, hogy korábban ennyire gyorsan még egyszer sem kezdett Dani, s később is kontroll alatt tartotta a versenyt. Azt írtam fel neki a döntő előtt egy cetlire, nagyon jó formában vagy, egy óriási második száz és egy több fokozatú fergeteges hajrá kell. Ez történt.”

Kiss László szövetségi kapitány fantasztikusnak nevezte Gyurta teljesítményét.

„Nagyon örülök, hogy Dani megőrizte világbajnoki elsőségét, fantasztikus tettet hajtott végre – nyilatkozta Kiss. – A döntőben úgy csinálta, ahogy kell: százkilencvenhét méternél vezetett először, a legjobbkor. Két bronz után neki köszönhetően megvan az első aranyérmünk is Sanghajban.”

A pénteki úszónap magyar szempontból kellemes eseménye még, hogy Takács Krisztián 50 méter gyorson jóval az olimpiai A szinten (22.11 mp) belül teljesített, a londoni kvóta mellett pedig egyszersmind a negyedik legjobb idővel (21.97) került be a szám szombati döntőjébe.

„Megérte annyit gyakorolni otthon az új rajtkövön, ezért tudtam a leggyorsabban én elstartolni az elődöntős futamomban – nyilatkozta Takács. – Most, hogy a londoni kvalifikáció megvan és benn vagyok a nyolc között, a holnapi döntőtől nem félek, ott már bármi lehet, nekem nincs veszíteni valóm.”

Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
1 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
1 órája

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
1 órája

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Myles Garrett nagyszerűen tért vissza, először áll pozitív mérleggel a Rams – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája