Vizes vb: kizárták az élbolyban haladó Risztov Évát 10 kilométeren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.19. 05:39
Kizárták Risztov Évát a sanghaji vizes világbajnokság nyíltvízi versenyeinek keddi nyitányán, az olimpiai programban is szereplő 10 kilométeres hosszútávúszó számban.

A magyar úszónőnek hivatalosan szabálytalankodás miatt mutatták fel a diszkvalifikálását jelző piros zászlót valamivel a táv felének megtétele után, így nem végezhetett a legjobb tíz között, ami pedig automatikusan olimpiai kvótát ért volna számára a jövő nyári londoni ötkarikás játékokra.

Risztov a magyar idő szerint kedd hajnalban megrendezett viadalon 2 és fél kilométernél a 2-3. pozícióban úszott az 56 indulót számláló mezőnyben, s 5 kilométernél is kedvező volt a helyzete, hiszen a 3-5. helyen haladt, amikor az ecuadori versenybíró jelzésére kizárták.

„A mellettem úszó ausztrál Melissa Gorman, miután sárga zászlós figyelmeztetést kapott, eljátszotta, hogy visszahúztam, holott ő volt az, aki előtte többször is fejbe vert – nyilatkozta az esetről utóbb a Magyar Rádiónak a debreceniek kiválósága. – Én olimpiai kvótáért jöttem ide, sőt titokban az éremben is bíztam, egy évi munkámat tették most igazságtalanul tönkre. Remélem, a jövő héten, a medencés versenyen több szerencsém lesz, és 1500 méteren tudok valami nagyot alkotni."

A 10 km-es versenyt egyébként a brit Keri-Anne Payne nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Ne hidd, hogy nem vagy képes rá! – Risztov Éva 40 éves

Képes Sport
2025.08.30. 07:06

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56
Ezek is érdekelhetik