Létesítmény: megnyitotta kapuit a felújított győri uszoda

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.06. 18:48
Címkék
Kedden megnyílt a felújított győri uszoda, amely a közelmúltban elhunyt legendás öttusa mesteredző, Magyar Vilmos nevét vette fel – olvasható a város önkormányzatának honlapján.

A munkálatok során megújult az egykori GYÁÉV-uszoda épületének homlokzata, a földszinten kicserélték a nyílászárókat, álmennyezetet alakítottak ki, felújították a szolgáltató egységek tereit. A főbejárattal szemben lévő pénztár eltűnt, helyén a névadó Magyar Vilmos emléktáblája köszönti a vendégeket. A papíralapú jegyeket kis karórák váltották fel, amelyeket a belépőkapuhoz érintve mindenki csak oda léphet be, ahová jegyet váltott – jelezte korábban az önkormányzat.

Emellett megújult az épület szellőzőrendszere, a földszinten működő berendezéseket pedig korszerűbbekre és„árvízbiztosra” cserélték, az érzékenyebb elektronikus eszközöket pedig az emeletre helyezték át. (Árvíz esetén ez a rész szinte mindig víz alá kerül.)

Az uszoda tetejére 60 négyzetméternyi napkollektor került, ami segíti a medencevíz fűtését, illetve melegen tartását. Ezzel a megoldással az épületben évente 5-6000 köbméter földgázt lehet megtakarítani, így a napkollektoros berendezés költsége a számítások szerint 7–8 év alatt megtérül – közölték korábban, jelezve: a felújítás mintegy 150 millió forintos költségének legnagyobb részét a technológia korszerűsítésre fordították.

Fontos változásként említik, hogy a gyermekjegyek és bérletek immár nem hat, hanem tizenkét éves korig vehetőek igénybe.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik