London 2012: 42 évesen csobbanhat medencébe a britek klasszisa

Vágólapra másolva!
2011.09.19. 15:51
Címkék
A visszatérésen gondolkodik Mark Foster, a britek úszóklasszisa, aki 42 évesen csobbanhat medencébe a jövő évi olimpián.

A legnagyobb sikereit a sprintszámokban elérő Foster – aki 2008-ban úszott 21.96-os idejével a mai napig magáénak mondhatja a brit rekordot 50 méteres gyorsúszásban – a paralimpiára készülő James O’Shea-t segíti, a közös munka pedig elgondolkodtatta azon, hogy esetleg megmérethetné magát a londoni olimpián. Az első ötkarikás játékán 1988-ban Szöulban vett részt, 2008-ban Pekingben pedig ő volt a britek zászlóvivője a nyitóünnepségen.

„Ha egy szponzor mellém áll és ad egymillió fontot, már holnap belevágok” – mondta félig viccesen Foster.

Ígérete szerint még karácsony előtt bejelenti, hogy tényleg megpróbálkozik-e a visszatéréssel, bár hivatalosan még nem is vonult vissza. A londoni részvételhez teljesítenie kellene a 22.11-es szintidőt, és az első kettőben kell végeznie a brit válogatón. Ez egyáltalán nem elképzelhetetlen, hiszen nemrég egy dubai bemutatón 23.30-at úszott 50 gyorson, úgy, hogy előtte szinte alig edzett.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik