Úszás: Thorpe óvatos a pénteki visszatérése előtt

Vágólapra másolva!
2011.11.02. 12:08
Címkék
Óvatosan latolgatta az esélyeit pénteki visszatérése előtt Ian Thorpe, az ausztrálok 2006-ban visszavonult, ötszörös olimpiai bajnok úszója.

„Ez csak a kezdet, nem szabad sokat várni tőlem, vagy túl gyorsan ítélkezni" – jelentette ki a 29 éves sztár, aki a szingapúri rövid pályás Világkupa-viadalon áll ismét rajtkőre 100 méter pillangón és több vegyes számban. „Célom a londoni olimpia, és nem számít, hogy most nyerek vagy kikapok. A testem rendben van, és lassan tudatosul bennem, hogy újra versenyezni fogok. Kicsit izgulok, mert nem tudom, mit várjak magamtól."

A februári bejelentése óta tíz kilót leadott, 11-szeres világbajnok„Thorpedo" a folytatásban részt vesz a pekingi (november 8-9.) és a tokiói (november 12-13.) Vk-versenyen is.

Visszavonulásának 2006 novemberében történt bejelentése meglepetésként hatott az úszósportban, fél évvel később ugyanis éppen Melbourne-ben rendezték a vb-t. A verseny alatt a L'Equipe című francia újság megszellőztette, hogy 2006 májusában, edzés közben túl magas tesztoszteron- és növekedési hormon-szintet mértek nála, ez lehetett a hirtelen visszavonulás oka. Az úszó tagadott, később pedig tisztázták is a doppingvádak alól.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik