Úszás: Hódmezővásárhelyen készülnek Gyurtáék az Eb-re és az olimpiára

Vágólapra másolva!
2012.03.25. 12:52
Címkék
Visszatér Hódmezővásárhelyre Gyurta Dániel, hogy április 22. és május 12. között az ország egyik legszebb uszodájában készüljön a debreceni úszó Európa-bajnokságra és a londoni olimpiára.

A kétszeres világbajnok mellúszó egy korábbi edzőtáborozás során annyira jól érezte magát a városban és a Gyarmati Dezső-sportuszodában, hogy nemrég azt kérte a Magyar Úszószövetségtől, ha lehet, a korábbi tervektől eltérően hadd tréningezzen újra Vásárhelyen.

Egy gyors levélváltás elegendő volt ahhoz, hogy Lázár János polgármester jelezze: a legnagyobb örömmel látják vendégül Gyurta Dánielt – öccsével, Gergellyel, valamint Kiss Nikolettel és Risztov Évával egyetemben –, ami mutatja a város és vezetői egyedi viszonyulását a magyar úszósporthoz.

SIKERES PREZENTÁCIÓ SPLITBEN

A hétvégén kétnapos ülést tartott a LEN vezetőtestülete, a Büro. A spliti tanácskozás egyik kiemelt napirendje volt a két új Európa-bajnoki helyszínről, azaz a budapesti és az eindhoveni előkészületekről bemutatott prezentáció. Nos, mint Gyárfás Tamás, a debreceni Eb szervezőbizottságának elnöke elmondta, mindkét helyzetjelentéssel teljes mértékben elégedett volt a LEN-vezérkar, Debrecenről külön film is készült, amely egyöntetű sikert aratott.

 

A debreceni Eb-vel kapcsolatos hír még, hogy már több mint 200 önkéntes jelentkezett az eseményre.

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
16 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
28 perce

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
48 perce

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
1 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik