Úszás: közel ezer vendég érkezik a debreceni kontinensviadalra

Vágólapra másolva!
2012.03.14. 19:08
Címkék
Az előzetes nevezések alapján 46 országból 998 vendég érkezik Debrecenbe a május 21. és 27. között sorra kerülő úszó Európa-bajnokságra.

A szervezők szerdai hírlevele szerint összesen 376 férfi és 302 női versenyző, valamint 320 hivatalosan delegált személy lesz ott a hajdúsági megyeszékhelyen. Magyarország 45 fős válogatottat tervez, 16 férfi és 12 női úszóval, a kísérők létszáma pedig 17 lesz.

A szervezők már múlt szombaton bejelentették – amikor az előzetes nevezések alapján 45 ország jelezte részvételét –, hogy az Európai Úszóliga (LEN) 51 tagja közül még sohasem indultak ennyien Eb-n. Budapesten 2006-ban, majd 2010-ben 38, illetve 43 ország úszói álltak rajthoz.

A szerdai hírlevélből az is kiderült, hogy – ahogyan az eddigi magyarországi úszó Eb-k esetében – a Magyar Telekom ezúttal is a kontinensviadal egyik hazai fő támogatója lesz.

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
20 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
33 perce

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
53 perce

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
1 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik